Aktuális

Napi 300 ezret keresett a luxusprostikkal József

Bors

Létrehozva: 2016.02.25.

Bordélyházakat üzemeltetett négy országban G. József, akit végül prostinak álcázott olasz rendőrnők buktattak le Anconában.

G. Józsefet a napokban adták ki Olaszországnak. Tavaly decemberben fogták el tiszacsegei otthonában, miután az olasz hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

G. egy nemzetközi prostitúciós hálózat tagja volt. A 39 éves férfi több társával együtt dolgoztatott éhbérért örömlányokat Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Olaszországban. Úgy bírta maradásra őket, hogy magyar rokonaikat folyamatosan zsarolta – írták olasz lapok.

Imádta a BMW-ket

A prostituáltak között magyar lányok is voltak, akiket hazai falvakból csábítottak külföldre. G. József két apartmant bérelt az olasz tengerparton, ott dolgoztatta a lányokat, akiknek naponta 31 ezer forintnyi eurót kellett átadniuk a bűnszervezet tagjainak. Akik fel akartak hagyni az egész napos szexmunkával, azt megfenyegették. Egyszerre nagyjából tíz lánnyal dolgozott, így átlagban legalább napi 300 ezer forintot kereshetett az olasz nyomozók számításai szerint csak Itáliában.

Egy menet 125 euró (cirka 40 ezer forint) volt. Lányait Bolognában, Firenzében, Anconában dolgoztatta.
A bűnszervezetnek több luxusautó is volt a birtokában, főként a BMW-kért rajongott G. és a futtatásban segítő társai. A hálózat minden tagját elfogták, és még Olaszországban több év börtönre ítélték őket. Lebukásukat olasz rendőrnők okozták, akik beépültek a prostik közé.

Még időben meglógott

G. Józsefért is kimentek a rendőrök anconai apartmanjába, ám már nem találták ott, pedig csak néhány percet késhettek. Ezután Nyugat-Európában élhetett, majd tavaly hazamenekült a büntetés elől. Az olasz hatóság ezért adta ki ellene a nemzetközi elfogatóparancsot. A magyar rendőrök tavaly decemberben keresték fel a férfit otthonában, ahol eleinte hamis személyivel és jogosítvánnyal próbálta magát igazolni. A hatóság embereinek viszont feltűnt, nem valódiak az igazolványok. A gyanúsan viselkedő férfi végül beismerte, egy ideje más ember nevét használja, és őt körözi az olasz hatóság.

Rendőrt vert meg

G. Józsefet a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságon előállították, gyanúsítottként kihallgatták, és közokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak el ellene. Az olaszok eleinte azért küldték volna rács mögé, mert bántalmazott egy rendőrt. Később derült csak ki, hogy prostik futtatása miatt is körözték. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek