Celeb

Tüdőgyulladás terítette le Psota Irént

Fái

Létrehozva: 2016.02.25.

Nála makacsabb embert nemigen találni, szerencsére, mert a kedve újra jó, ragaszkodik az élethez.

Lehetett tudni, hogy hiába teltek el hosszú hetek legutóbbi betegsége óta – de­cember első napjaiban a fürdőszobájában elesett, amitől csípő- és combnyaktörést szenvedett –, igazán nem jött helyre a legendás színésznő.

Egy hónappal ezelőtt írtuk meg, hogy nem is lenne akkora gond az egészségével, ha a kedélyállapota nem lenne nagyon rossz. Márpedig, aki nem akar meggyógyulni, az nem is fog, hiába a gondos ápolás. A mindig vidám, páratlan humorú Psota ezúttal nem volt hajlandó „segíteni”.

Négy hete egy kedves barátja mesélte, hogy hiába van túl a műtéten a 86 éves színésznő, az ő korában már nem olyan gyors a rehabilitáció: „Irén szépen gyógyul. Persze még fekszik, gyengécske, de azért próbálkozik a járással is. Nem is ezzel van a baj, inkább a kedélyállapotával. Eléggé szomorkás a hangulata. De majd megerősödik, és akkor jobb lesz a kedve is.”

Nem így lett! A búskomorságnak meglett a böjtje, Psota nem mozgott eleget, a sok fekvés viszont ártott a tüdejének.

– Három hete újra bekerült a kórházba – meséli a barát. – De van egy remek hírem is: Irén leküzdötte a tüdőgyulladást, a hangulata pedig egyre jobb! Márpedig ez fél gyógyulás! Hosszú folyamat lesz, de javul az állapota. Irén szívós, a szervezete nagyon erős. Alig várta, hogy végre tavasz legyen. Lassan itt a jó idő, remélem, addigra megerősödve újra otthon lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145086_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában