Celeb

Ugrott Tvrtko csúcsgázsija és az új műsora is

D. Á.

Létrehozva: 2016.02.27.

Azonnali hatállyal menesztették pénteken az öntörvényű riportert, mert kollégáját és rajta keresztül saját csatornáját, azaz munkaadóját támadta. Három műsort és sok milliót bukott el emiatt.

Vujity Tvrtkónak a karrierjébe kerülhet botrányos ma­gán­akciója, pedig múlt péntekig kimondottan jól állt a szénája: a TV2 egy saját műsorról tárgyalt vele, amelyet az ő képére akartak formálni, mert hétköznapi hősök szerepeltek volna benne, lehetőséget kapott, hogy részt vegyen A Nagy Duettben, amit el is vállalt, és ott volt még a Mokka is. Tvrtko rengeteg pénztől esik el meggondolatlansága miatt.

Ahogyan a Bors megírta, múlt pénteken a riporter saját kenyér­adója másik sztárját, Berki Krisztiánt alázta a TV2 reggeli műsorában. Tvrtkót hiába próbálta Demcsák Zsuzsa leállítani, és érzékeltetni vele, hogy túllőtt a célon. Nem sikerült, a riporter fittyet hányt az etikettre is, élő adásban osztotta ki Berkit. Ennek pedig meg is lett a következménye. Figyelmeztetés, majd képernyőről letiltás, végül tegnap délelőtt ki­rúgás. Tvrtko a Facebookon közölte a hírt.

„Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik! (Részlet a Linda című filmből) Köszönök minden szépet és jót, TV2!” – így mondott búcsút a riporter.

„Egy egész ország beszélt a herevasalásról, ami nem történt meg” – ezzel a mondattal tette fel az i-re a pontot, mivel ezzel nemcsak Berkit támadta, hanem saját csatornáját is, hiszen az akkor főműsoridős Édes életben volt téma Berki bizarr szépészeti beavatkozása.

– Mindenkit meglepett, hogy Tvrtko még A Nagy Duettet is elvállalta, hiszen korábban többször is tett már említést arról, hogy nem szereti a bulvárt és a celebeket. Most ez a csúcsgázsi is ugrott – mondta el informátorunk, akitől megtudtuk azt is, hogy Tvrtko azzal próbálta menteni magát a botrányos riport után, hogy kolléganője, egyben jó barátja, Demcsák Zsuzsa bírósági tárgyalása miatt volt ilyen rossz passzban, ahol ő mint tanú jelent meg, Demcsák volt férje pedig kínos helyzetbe hozta, amikor a riporter magánéletét próbálta belekeverni az ügybe.

– Tizenöt éve vagyunk barátok Tvrtkóval, és életünk végéig azok is maradunk. Az sem változtat ezen a tényen, hogy ki hol dolgozik. Átéltünk örömöket, tragédiákat, együtt sírtunk, együtt nevettünk, küzdöttünk, dolgoztunk és mindig számíthattunk egymásra. Így lesz ez a jövőben is – mondta a riporter kirúgásával kapcsolatban Demcsák Zsuzsa, a TV2 pedig rövid közleményt adott ki a történtekről.

– Február 26-i hatállyal távozik a TV2-től a Mokka műsorvezetője, Vujity Tvrtko. A műsorvezető a csatorna indulásával egy időben, 1997-ben csatlakozott a kereskedelmi csatorna csapatához, 2014 decemberében rövid időre távozott a cégcsoporttól, ahová 2015 szeptemberében tért vissza. A TV2 Csoport belső ügyként kezeli az esetet, és a továbbiakban nem bo­csátkozik részletekbe a távozással kapcsolatban. Vujity Tvrtko pedig nem kívánt nyilatkozni.

Fricska az új tulajnak

A riporter az egyik internetes posztjában név szerint szólította fel Andy Vajnát, hogy csatlakozzon csekkes ak­ciójához. Azaz a megkérdezése nélkül azt várta volna el a TV2 tulajdonosától, hogy jótékony célra befizessen egy csekket, majd ezt fényképen megörökítve elküldje neki.
„Én hallottam róla, hogy tehetős ember. Még nem találkoztunk személyesen. Andy Vajna, a TV2 új tulajdonosa” – indokolta Vajna kihívását, aztán egyszer csak a kihívottak listájáról eltüntette a nevét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...