Aktuális

Lezuhant egy kisrepülő Tatabányánál

MTI

Létrehozva: 2016.02.28.

A gépet órákig nem találták a radaron, majd kiderült, a földbe csapódott. Egy ember meghalt, egy másik megsérült.

Vasárnap délelőtt eltűnt egy kisrepülő Tatabánya térségében, a gépet a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatának bevonásával keresték - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

A Magyar Honvédség közlése szerint a Cessna 152 típusú gép vasárnap reggel Gödöllőről szállt fel, majd Tatabánya térségében elveszítette a kapcsolatot a földi irányítással, ezért a HungaroControl 11 óra 30 perckor kérte a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatának segítségét. A pápai légi kutató-mentő szolgálat 12 óra 35 perckor találta meg a lezuhant kisgépet Ágostyán községtől 5 kilométerre. A kutató-mentő helikopter a roncs közelében leszállt, megkezdte a bajba jutottak mentését.

Gányai Balázs, a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte az MTI-vel, hogy a balesetben egy ember meghalt, egy pedig megsérült.

Bóth Lajos, a gödöllői repülőtér vezetője az MTI érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy a gép kiképző repülésre szállt fel reggel. A reptérvezető a gépen utazó két emberről nem adott felvilágosítást, annyit tett csak hozzá, hogy a Cessna 152 típusú gép Magyarországon az egyik legelterjedtebb típus az oktatásra.

Az egyik angol nyelvű, repüléssel foglalkozó portál adatai szerint az amerikai gyártású Cessna 152-est 1977-től 1985-ig gyártották. A kétüléses repülőgépet 108 lóerős motorral szerelték fel, végsebessége 200 kilométer óránként (108 csomó), tömege 513 kilogramm, szárnyfesztávolsága 10,2 méter, hatótávolsága 575 kilométer. A típust elsősorban pilótaképzésre használják, de magánképként is népszerű. Az Egyesület Államokban és Franciaországban is gyártott kisgépből típustársával, a 150-essel együtt több mint 31 ezer készült 27 év alatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól