„A Saul fia sikere megmutatta, nem szabad elhinnünk, hogy Magyarország csak a reggelente mogorván munkába bandukoló emberek országa, akik úgy ítélik meg a másikat, hogy melyik oldalra szavazott.”
Azt mondja Nemes Jeles, a Saul fia a reményről szól. Arról. A film káprázatos sikere egy gyertyaláng a nagy magyar alagút végén. Mert egyelőre itt gubbasztunk a sötétségben a szavazást megakadályozó kigyúrt kopaszokkal, a romokban heverő egészségüggyel, a tiltakozó tanárokat vegzálókkal, a múzeumból képeket kikölcsönző fura urakkal, meg a migránsdémont építő kormánnyal.
A Saul fia sikere viszont megmutatta, nem szabad elhinnünk, hogy Magyarország csak a reggelente mogorván munkába bandukoló emberek országa, akik úgy ítélik meg a másikat, hogy melyik oldalra szavazott. Ez a film reményt ad azoknak, akik még hisznek abban, a tehetség is számít, nem csak az, ki kinek a rokona vagy ismerőse, ez a film megmutatta, a magyar ugaron nem csak rosszkedvű BKV-ellenőrök, egymásra dudáló autósok élnek, hanem alkotni tudó emberek, igazi európaiak.
A Nemes Jelesek, a tüntető tanárokat vezető Pukli Istvánok, és a Kövesdi Veronikák (a vasárnapi tüntetésen felszólaló fiatal egyetemista lány beszédét kötelező meghallgatni) mutathatják meg a kivezető utat a nagy sötétségből. Ott már várnak ránk. Vagy száztíz éve...
