Celeb

Nemcsák felesége méltósággal viseli sorsát

T. T.

Létrehozva: 2016.03.02.

Darvasi Ilona semmi pénzért sem mondana rosszat férjére, Nemcsák Károlyra, akivel sok boldog évet töltöttek együtt. Ezen az sem változtat, hogy most a válás mellett döntöttek.

Húsz év után válik Nemcsák Károly és felesége – kapott szárnyra a hír február elején, ám a színészpár szakításának körülményeiről azóta is kevés a pontos információ. Míg az elmúlt évtizedekben Darvasi Ilona és Nemcsák Károly házasságáról szinte alig tudtunk valamit, válásuk híre igen nagy port kavart.

A művésznő – miután a sajtóban megjelent a szakításuk ténye – kitűzte a színház belső faliújságára a megjelent cikkeket és az azokhoz fűzött észrevételeit, melyet kizárólag a színház dolgozói és művészei láthattak. Ám a történtek hamar túljutottak a Turay Ida Színház falain, melynek ő az igazgatója.

– Ilona elejét akarta venni a folyosói pletykáknak és ő maga tette ki a cikkeket, melyekre néhány észrevételt is írt. Ebben részben megerősítette, másrészt pedig cáfolta a róluk megjelent információkat – avatta be a Borsot a miértekbe, a dolgok hátterébe az egyik színházi bennfentes, aki hozzátette: már egy éve hallani lehetett, hogy Nemcsák Károly a József Attila Színházban párhuzamos kapcsolatot folytat. Mindez a direktorasszonyon nem látszott, méltósággal viselte és viseli házasságának válságát. Csak annyit lehetett látni, hogy nem jelent meg egyetlen bemutatón, rendezvényen sem a József Attilában, míg Nemcsák Károly ott volt a Turay Ida Színház premierjein.

A Bors megkérdezte Darvasi Ilona véleményét.

– A történtek ellenére is tisztelem a férjemet, és nem fogom bepiszkolni az együtt töltött húsz évet, ezért nem szeretnék nyilatkozni a kettőnk dolgáról – fogta rövidre a művésznő, aki két közös gyerekükkel együtt költözött el abból a családi házból, melyet egykor Nemcsák Károllyal közös otthonukként szerettek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel