Polyák Lillához költözött fiatal szerelme

Gömöri András Máté
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 07. 04:00
Alighogy kiderült: egymásba szeretett az operett sztárja és pályakezdő kollégája, máris megtudtuk: szorosra fűzték a kapcsolatukat, a partira is kézen fogva érkeztek.
Bors

Szűk, az idomait tökéletesen kiemelő, kissé áttetszőnek is ható ruhakölteményben, újdonsült párja kezét szorítva sétált be Polyák Lilla a Budapesti Operettszínház péntek esti premierpartijára, amelyen a Marie Antoinette című musical sikerét ünnepelték.

A negyven­éves színésznő és tizenhat évvel fiatalabb kedvese, Gömöri András Máté, akik szeretőket alakítanak a darabban, már a valóságban sem titkolják érzéseiket. A szerelmesek láthatólag zavarban voltak a több tucat rájuk szegeződő szempártól, és nem mindig tudtak a másikra sem támaszkodni, mert a buli hevében nemegyszer messzire sodródtak egymástól. De végül biztosan együtt mentek haza, mert Máté már be is költözött Lillához. Bár hivatalosan még csak annyit kommunikálnak, hogy sok időt töltenek együtt. Így elég nyilvánvaló, hogy a 24 éves Máté jól kijön Lilla két kisfiával, akik közül a nagyobb csak 12 évvel fiatalabb Máténál.

Játékból valóság lett

Lilla és Máté a Marie Antoinette próbafolyamatai alatt került közel egymáshoz, miután Lilla házassága Homonnay Zsolttal húsz év együttlét után tönkrement. Zsolt egyébként egy másik szereposztásban szintén játszik a darabban, ahogy új, táncos kedvese is.

Gömöri szerint, aki köztudottan az idősebb hölgyekhez vonzódik, nem jelent problémát a köztük lévő korkülönbség.

– Valószínűleg mentálisan nem a koromnak megfelelő szinten létezem. Talán még azt is mondhatják, kicsit koravén vagyok, vagy épp érettebb lennék a koromnál? Nem tudom, de tény, az érettebb nőket szeretem, és Lilla olyan érzéseket ébresztett bennem, amelyek megélését vállalni kell. Ez nem volt kérdés. Őt akarom magam mellett tudni – mondta a Borsnak Máté, majd rákérdeztünk, nem zavarja-e, hogy kedvese már két kisfiú édesanyja. 

– És? Erre csak ezt tudom reagálni. Természetesen majd én is szeretnék családot, de erről még korai beszélni. Egyelőre az is nagyon erős logisztikát igényel, hogy értékes időt tudjunk együtt tölteni. Ma este azért vagyunk itt, hogy a darab és a kollégák sikerét ünnepeljük. Lilla fantasztikus alakítást nyújtott!
Máté szerint az sem okoz gondot, hogy Lilla válófélben lévő férje és annak táncos kedvese is az Operettszínházban dolgozik. „Az élet egy nagy társasjáték, tudni kell élvezni, és akkor jó a játék, ha zajlik. És most zajlik”– mondta.

Lilla az est folyamán nem szívesen nyilatkozott, csupán annyit közölt, szeretné nyugalomban megélni ezt a szerelmet. A partin Homonnay Zsolt is felbukkant, de a kötelező fotózások után távozott is, és az újdonsült szerelmespárral sem kereste a kontaktust, ami persze érthető is. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.