Celeb

Kommentje miatt ismét börtön fenyegeti Toncsit

Bors

Létrehozva: 2016.03.09.

Első fokon Bálint Antóniát felmentették a rágalmazás vádja alól, új eljárás jön.

Ismét két év börtön fenyegetheti a volt szépségkirálynőt. Míg tavaly nyáron arról szóltak a hírek, felmentették a becsületsértés és rágalmazás vádja alól, a múlt héten a másodfokú bíróság újra első fokra helyezte az ügyet. Az ex-szépségkirálynőt gyermeke édesapjának felesége jelentette fel, érzése szerint ugyanis Antónia sértő dolgokat osztott meg róla Facebook-oldalán.

– Mindössze annyin múlt ez a mostani ítélet, hogy nem dátummal volt a papíron az a komment, ami bizonyította az amúgy a bírónő szerint is elkövetett rágalmazást és a becsületsértést tényét. Mivel másodfokon már nincs lehetőség új bizonyíték leadására, így mellékelem ugyanezt, de már dátummal – közölte akkor a volt feleség, majd fellebbezett.

A másodfokú bíróság ennek adott helyt, és új eljárás következhet, első fokon.

Megkeresésünkre mindezt a feleség, Rózsa megerősítette.

– Amikor azt a sok hazugságot leírta rólam az oldalán, nagyon bátor volt. De a bíróságon már, ahogy vártam is, próbálta tagadni, hogy rólam írt. Eljött az idő, hogy felelősséget kell vállalnia a tetteiért – mondta a Borsnak.

Amennyiben bebizonyosodik Toncsi bűnössége, akár két év börtönt is kaphat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek