Aktuális

Tóásó 100 milliókra perli Bolíviát

H. Á.

Létrehozva: 2016.03.09.

Több millió dollár kártérítést is kaphat Tóásó Előd Bolíviától azok után, hogy hat évet raboskodott az országban. Pere az USA-ban indul. Tóásó azonban nem léphet be az országba.

Sem Tóásó Előd, sem nővére, Edit nem kapott beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, így nem vehetnek részt abban a kártérítési eljárásban, amit Bolívia ellen indítottak – számolt be a Magyar Nemzet. Tóásót 2009-ben tartóztatták le társaival a dél-amerikai országban. A férfi hatévnyi raboskodás után, tavaly szabadult. Azzal vádolták, hogy merényletet tervezett Evo Morales elnök ellen.

Edit már Tóásó börtönévei alatt eljárást kezdeményezett Bolívia ellen. Az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságon kezdődő kártérítési peren azonban nem vehet részt sem Tóásó, sem a testvére. A férfi eleve nem kapott beutazási engedélyt, míg Edit vízumát 12 órával az indulás előtt vonták vissza. Edit még a varsói gépre sem szállhatott fel. A lengyel fôvárosból indult volna New Yorkba.

A Bors utolérte New Yorkban Lukács Csaba újságírót, aki Tó­ásóékat kísérte volna a bíróságra. Ô kiutazhatott, de a New York-i John Fitzgerald Kennedy Repülőtéren három órán keresztül vallatták, mert kiderült: az általa vezetett alapítvány vásárolta Tó­ásóék repülőjegyét.

– A kihallgatótiszt hárompercenként szajkózta, hogy ő csak a hazáját védi. Egész éjjel faggattak, már bezárt a reptéri terminál, mire elengedtek – nyilatkozta a Borsnak Lukács Csaba, aki Tóásó hazahozatalában is segédkezett.

Tóásóék a repülőjegyen félmillió forintot buktak. Kérdéses, hogy mekkora kártérítést remélhetnek ezek után Bolíviától. Ezt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy hasonló perekben a dél-amerikai országtól volt, aki ötmillió dollárt nyert, így Tóásó is több százmillió forintnak megfelelő összegre számíthat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól