Hazánk egyik leghíresebb családjába született, zseniális testvérekkel áldotta meg a sors. Frenreisz Károly, a magyar rockzene élő legendája mesél az életéről.
Ezúttal a Skorpió-sztoriról és arról, hogyan él ma.
– A Skorpióval készítettünk egy nagylemezanyagot, az az album lett a Rohanás. Azt hiszem, elég ütősre sikerült. A monopolhelyzetben lévő Hanglemezgyár nem vállalt rizikót, a Skorpió indulása után egy évvel adta ki a lemezt. A Rohanással együtt indult a zenekar karrierje a 70-es évek második felében. A legtöbbet játszó magyar rockbanda lettünk. Csak Lengyelországban 159 koncertet adtunk ‘77-ben. Két buli mindennap, de volt, hogy három, négy. Ezután jött a hármas felállás, a Skorpió-trió, Tátrai Tibivel és Papp Tomival. Ez öt évig tartott, majd újabb váltás következett. A változás mindig izgalmas, muszájból nem szabad játszani. Az 1985-ös felállásnak köszönhető a zenekar talán legnagyobb slágere, az Azt beszéli már az egész város. Ez a zenekar a váza a Best of Skorpiónak. Pálvölgyi Géza, Németh Gábor, Szűcs Antal Gábor, Tátrai Tibor és jómagam. Néha beszáll Papp Gyula is. A harmincadik szülinapunkat az Arénában, a negyvenediket a Tabánban ünnepeltük óriási bulival. A mai napig elvállalunk két-három nagykoncertet.
Ahogy az első részben Karesz elmondta, azt, hogy a zene lehetett az élete, az édesanyjának köszönheti, aki sokáig vele maradt.
– Én voltam a családból az ő legfontosabb támasza élete utolsó öt évében. Törődtem vele, segítséggel persze. Majd’ mindennap nála voltam, intéztem a dolgait. Öt héttel a századik születésnapja után halt meg. 1910– 2010, ez áll a fejfáján. Egy barátom mondta, amíg az édesanyád él, addig van a földön egy ember, aki úgy szólít: kisfiam. Ha elmegy a mama, akkor válunk igazán felnőtté, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk.
Karesz sosem mondta meg az édesanyjának, hogy meghalt a középső fia, Bujtor István is.
– Mivel egyik fiát már elvesztette 99 éves korában, 2009-ben nem akartam elmondani neki, hogy a másik fiát is eltemették. Hogy meghalt Istvánka. Időskorban a befogadó memória már nem olyan erős. Többször kérdezte, hogy hol van, én meg halandzsáztam neki. Általában azt, hogy külföldön van. Egy idő után nem kérdezte többet. Sosem fogom megtudni, hogy miért. Talán sejtette, hogy baj van.
Bár nyugodtan hátradőlhetne, és élvezhetné az életet, Karesz a mai napig dolgozik. Nem keveset. – Büszkén merem állítani, hogy nekünk vannak a legnagyobb hang- és fénytechnikai berendezéseink, technikai személyzettel, amivel a legnagyobb koncerteket, rendezvényeket, kiállításokat szolgáljuk ki.
Emellett idén elvállalta a zsűrizést A Dalban, és kivívta a legszimpatikusabb ítész címet.
– Egyszer már megkeresett egy kereskedelmi tévé hasonló ajánlattal, de akkor nemet mondtam. Viszont elkezdtem tanulmányozni a zsűritagok munkáját, főleg külföldi műsorokban. Megérlelődött bennem a döntés, ha újra felkérnek, azonnal igent mondok. Így lett. Nagy örömömre szolgált a felkérés. Nehéz feladat, mert úgy kell a kritikát megfogalmazni, hogy senki se bántódjon meg. Legalább annyit kell dicsérni, mint kritizálni, akkor jobban elfogadják a tanácsot, de még a kiesést is. Valóban sokat dolgozom, megyek, de szeretem csinálni. Sportolok is, rendszeresen focizom a Fradi edzőpályáján a Népligetben. Ritkábban teniszezem, és nyáron hál’ istennek az utóbbi időben jut időm vitorlázni.
– Az Eagles zenekarnak van egy dala, aminek az a címe: Az élet jó volt hozzám mostanáig. Ezt én is így érzem. Semmi sem hiányzik, rengeteg díjat kaptam, Budapest díszpolgára vagyok, kitüntettek a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével és többször is az év basszusgitárosává választottak. Keményen megdolgoztam mindenért, és meg is fogok. Ez a célom az életben.
