Íme Alekosz utolsó három barátnője – ezt a címet adhatnánk annak a fényképnek, amelyet az Édes élet sztárja a napokban megosztott az interneten. Megkeresésünkre azonban nemcsak a kép eredetéről beszélt, belement abba is, melyik nő mit adott neki, és melyik kapcsolata miért ment tönkre.
– A fénykép szilveszterkor készült: az elmúlt tizenhat évemet meghatározó nőkkel léptem át az új évbe – magyarázta, majd egy gyors leltárba is kezdett. – Mónikát 2000. március 6-án, az érdi művelődési ház pincéjében található konditeremben ismertem meg. Ő vette el az ártatlanságomat is. A kapcsolatunkat azonban nem tudtuk úgy működtetni, mint a felnőttek, megfojtottam a féltékenységemmel. Két évig tartott. 2005. október 1-jén, az öcsém szülinapján, a házunk aljában lévő kocsmában ismertem meg Tündét. Akkor szakítottam vele, amikor beköltöztem a VV-be. Nagyobb nyugalmat, biztonságot senki nem adott nekem, mint ő. Akkor ért véget a dolog, amikor megbolondultam, és úgy éreztem, más nőkkel is le kell feküdnöm. Nagyon sokszor megcsaltam pofátlan módon.
A ValóVilág után napokkal ismerte meg Bettyt, de álmában sem hitte volna, hogy ebből szerelem lesz. Pedig, mint mondja, ez bizony az.
– Ő maga a szépség! Ilyen szép lánnyal még sosem voltam. És azt sem gondoltam, hogy egy ilyen szép lányba bele lehet szeretni. Betty bebizonyította, hogy igenis, bele lehet – magyarázta, majd kérdésünkre nem tagadta, az érzelmek és a testiség nála két külön dolog. – Volt alkalmam kipróbálni a hármas szexet. Betty volt az egyik és egy civil lány a másik. Remélem, lesz is még alkalmam. Akit szeretünk, arra ne izguljunk rá, akire ráizgultunk, ne szeressük meg – ez a mottóm. A harmadik fél azonban férfi nem lehet! Ha két nő mint két cica csónakázik egymással, az nagyon szép. De azért két férfi…!? Ne lábatlankodjon ott nekem senki – magyarázta Alekosz, aki szerint párját, Bettyt talán ma is rá tudná beszélni arra, hogy egy másik lányt is ágyba vigyenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.