Celeb

Edzés után rosszul lett a szívbeteg Majka

Bors

Létrehozva: 2016.03.17.

Annyira kikészült Majka az edzés után, hogy másfél órára le kellett feküdnie. A rapper köztudottan szívbeteg. Barátai a Facebookon óva intették, szerintük keveset pihen.

A szívprobléma nem játék, tudnia kell ezt Majoros Péternek is, akit az elmúlt években már kétszer műtöttek veleszületett ritmuszavarral. Majka mégsem kíméli magát, rengeteg fellépése van, mellette pedig kimerítő bokszedzéseken vesz részt, ami az elmúlt napok tanulsága szerint nem jó ötlet. A rapper az elmúlt hétvégén a Facebook-oldalán osztotta meg barátaival az aggodalmait:

„Ma nyomtam egy másfél órás zorall tréninget Norbert Harcsa barátommal, és pont úgy, mint a múlt héten, az edzés után egy-másfél órával olyan fáradtság tört rám, hogy le kellett feküdnöm. De nem az a jó, edzés utáni fáradtság, ha­nem szar közérzet, kimerültségérzet. Aztán egy óra múlva felébredtem és tizenöt perc „kamillázás” után az ágyban jobban vagyok! Ez mitől lehet? Kérdezem sportoló barátaimat. Szedek rendesen multivitamint és magnéziu-mot (...)” 

Az orvos vizsgálatot javasol

Dr. Papp András, a Szent Rókus Kórház Kardiológiai Rehabilitá­ciós Osztályának főorvosa általánosságban elmondta, hasonló esetben szükség lenne terheléses és szívultrahang-vizsgálatra.

– Konkrétan tudni kell, hogy milyen ritmuszavara volt a pá­ciensnek, mit találtak nála, és milyen gyógyszereket szed, hogy választ kapjunk arra, vajon a sportolás utáni rosszullétnek van-e köze az eredeti betegségéhez. Pontos diagnózist akkor állíthatunk fel, ha készítünk egy terheléses EKG-t. Ilyenkor futószalagon vagy biciklin terheljük a beteget, és figyeljük az esetleges ritmuszavart, ezt követően pedig ultrahanggal ellenőrizzük a szív működését – mondta a doktor. 

A sportoló barátok – köztük Növényi Norbert – szerint hirtelen kezdett neki az edzésnek, ők több bemelegítést javasolnak, mások viszont azt mondják, a kevés alvás nem tesz jót a szervezetének. A pimaszabbak felhívják Majka figyelmét az öregedés visszafordíthatatlan folyamatára is. A fiúk jól elviccelnek a kérdésen, mégis van valami aggasztó abban, hogy egy nem teljesen egészséges szívvel született embernek megmagyarázhatatlan rosszullétei vannak. Majkát hiába agi­tálják, nem megy orvoshoz. 

Utoljára négy éve műtötték, ekkor egy úgynevezett ablációt végeztek rajta, ez egyfajta katéteres eljárás. Majorosnak azok után tízféle gyógyszert kellett szednie, a fájdalomcsillapítókon át a szívritmusszabályzóig.
Természetesen kerestük Majkát, de eddig nem értük el, január he­tedikén viszont pont ebben a témá­ban nyilatkozott a Borsnak. Akkor ezt mondta: 

„A sport és a gyúrás nem veszélyes. Egyedül fehérjét szedek, mert csak azt lehet a szívem miatt, ha lehetne, szednék mást is. Most remekül vagyok, négy éve volt a második műtétem, azóta semmi.”  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145804_auto_resized.jpg
origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145670_auto_resized.png
metropol.hu

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt