Celeb

Edvin Marton illegális cigikereskedésből élt

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.03.19.

A hegedűművész csak úgy tudott talpon maradni zeneakadémistaként, hogy áthágta a jogszabályokat.

Igaz, hogy egy óvodai szerelem miatt kezdett el hegedülni?

Pontosan így történt. Ötévesen szerelmes lettem egy lányba az oviban. Megkérdeztem az édesanyámat, hogyan tudnám felhívni magamra a figyelmét, mert rám sem hederít. Azt mondta, adjak neki hegedűszerenádot. Hát, gondoltam magamban, ha ez az ára, ám legyen. A szüleim zenetanárok, az ő segítségükkel egy évig gyakoroltam a Süss fel nap kezdetû dalt, aztán előadtam a kislány szülinapján.

És mi történt?

Kaptam egy puszit. De azóta ezért már csókokat adnának.

Közismert, hogy imádják a nők. Miben nyilvánul meg a rajongásuk?

Elkötelezett vagyok, van egy gyönyörű feleségem és két szép gyerekem, de a hölgyeket ez sem akadályozza meg abban, hogy szerelmes leveleket írjanak. A nagyobb kon­certek után két-háromszázan is kérnek autogramot.

Mivel show-elemeket használ a koncertjein, van, aki azt gondolja, ezzel fedi el, hogy valójában nem képzett művész.

Na, ez nagy butaság. Három év alatt végeztem el hét évet a zeneiskolában. Moszkvában a konzervatóriumba ötszázból csak egy gyereket vettek fel. Én voltam az. Tanultam Budapesten, a Zeneakadémián is. Emlékszem, akkoriban annyira nem volt pénzem, hogy feketén árultam cigit, hogy a kollégiumot ki tudjam fizetni. Közben Bécsben és New Yorkban is tanulhattam ösztöndíjasként.

Ott tartottunk, hogy az óvodában sikere volt a kislánynál. Mi volt az első komoly elismerés?

Tizenhat évesen, Prágában megnyertem egy rangos hegedűversenyt, két évvel később pedig Montrealban, a világ egyik legrangosabb versenyén lettem első. A siker persze pénzt nem hozott, ezért dubajozni kezdtem.

Na ne...

Félreért, én hegedülni mentem. Három hónapig egy dubaji szállodában léptem fel.

Még fiatal, ezért az összegzés korai lenne, de mire a legbüszkébb az eddigi karrierje során?

Az óvodai puszira mindenképpen. De komolyra fordítva a szót, arra kifejezetten büszke vagyok, hogy a 2006-os, torinói olimpián az én zenémre műkorcsolyázott az oroszok olimpiai bajnoka, Jevgenyij Pljuscsenko. A gálán én is felléptem, háromszázmillióan nézték a tévén keresztül. Ez fordulópont volt az életemben. Az is sokat jelentett, hogy 2008-ban az én hegedűkíséretemmel és a saját zenei betétemmel lett győztes az Eurovíziós Dalfesztiválon az orosz Gyima Bilan.

Mi a fontosabb: a zeneszerzés vagy a színpadi játék?

Egyértelműen az utóbbi, de a saját érzéseimet is imádom zenébe önteni. Ehhez a mai rockos hangzást elegyítem a klasszikus muzsikával.

Az is az ismertségének köszönhetô, hogy olykor több száz milliós hegedűket szólaltat meg?

A hangszer tulajdonosát keresik meg cégek, akik azzal reklámozzák magukat, hogy neves művészeknek kibérelik a hegedűt. A mostani a harmadik Stradivari, amin játszhatok. Az értéke egymilliárd forint.

Ha azt mondják, he­gedűmûvész, az átlag ember egy konzervatív, őszülő halántékú úriembert lát, aki a fellépés után iszik egy ásványvizet, majd rohan haza próbálni. Edvin Marton nem éppen ilyen.

Nem is örülnék, ha ilyen lennék. Rólam mindig tudnak írni az újságok. Először akkor kerültem a címlapokra, amikor a Miss Balaton Gombosi Adriennel – a későbbi feleségemmel – egy fotón szerepeltünk. Én a hegedűmmel, ő pedig fehérneműben. A legnagyobb botrány pedig az volt, amikor 2008-ban az eurovíziós bulin egy orosz lánynak a melltartójába dugtak egy orosz zászlót, amit én kihúztam. Ezt a pillanatot örökítette meg egy fotós, de úgy írták meg, mintha én tűztem volna be. Amikor legközelebb találkoztunk, a gépét belehajítottam a vízbe. Talán még most is keresi.

 

Életút

70-es évek: Csűry Lajos Edvin néven született, 1974. február 17-én, a kárpátaljai Nagyszôlôsön.

80-as évek: Moszkvában, a Csajkovszkij Állami Konzervató­riumban tanul 1983 és 1990 között.

90-es évek: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola különleges tehetségek tagozatára jár, 1997-ben végez. Közben New Yorkban és Bécsben is tanul.

2000-es évek: Felveszi apai nagyanyja, Marton Ilona vezetéknevét. Megnősül, felesége az 1995-ös Miss Balaton, Gombosi Adrienn. Két gyermekük van, Maxim és Noel.

Napjainkban: Tavaly a Bécsi Strauss Zenekar vezetője lett, telt házas koncerteket ad világszerte. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087454_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...