Celeb

Elhunyt édesanyjának ír levelet Csonka András

ozs

Létrehozva: 2016.03.21.

Csonka András életé­nek fontosabb eseményeit a vi­lághálón bárki nyomon követheti. Pici nagy rajongója a közösségi oldalaknak: közeli ismerősei és közönsége számára is külön-külön profilt üzemeltet.

Anyu, ugye hallasz? című blogja viszont bárki számára hozzáférhető.

– Mindig szerettem fogalmazásokat írni, már gyerekkoromban is. Azt gondolom, amit most készítek, az nem a klasszikus értelemben vett blog. Olyan keretet találtam ki hozzá, hogy le­gyen ez egy levél minden héten egyszer, amit édesanyámnak címzek, aki sajnos már nem él – kezdte Pici.

– Sokaknak szimpatikus ez a forma. A blog címe ellenére egyáltalán nem arról van szó, hogy miután édesanyám már meghalt, szontyolgok és kesergek. Aki olvasta, tudja, hogy sok minden van benne: vicces is, érdekes is, és néha komoly is. Ebben a levélben történeteket írok abból az időből, amikor együtt voltunk, pa­pírra vetek a jelenlegi éle­temből valami velem kapcsolatos eseményt, bármit – magyarázta a színész, aki a bő merítés ellenére azonban nagyon sok témával szándékosan nem foglal­kozik.

– Sok mindent magába foglal ez a történet. Vannak dolgok, amiket nyilván nem érintek: a politikát például kimondottan kerülöm. Igazából a rendszeresség, ami a lényegét adja, hogy hetente egyszer tükröt tartok az életemnek és az eseményeknek, amik körül vesznek. Sok dolog van, amiről már írtam, és nem akarok még egyszer. Pont ezért a határidő a múzsa is néha, mivel az én életemben sincs mindig történés. Ráadásul arra is kimondottan figyelek, hogy minden levelem tartalmazzon eredeti, saját fotókat. Ezért újabban sokkal többet fényképezek a telefonommal, mint korábban – árulta el Pici.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek