Celeb

Lagzi Lajcsi ötmillió forintért perli a gázműveket

GYLF

Létrehozva: 2016.03.26.

Kifizette a kötbért, de a gázlopást így sem ismeri el Galambos Lajos. A mulatós király és családja hazatért Mexikóból, a Borsnak interjút adott.

A gázművek ellen indíthat pert Galambos Lajos – tudta meg a Bors a Mexikóból tegnap hazatért zenésztől. Lajcsiék ugyanis körülbelül ötmillió forint kötbért fizettek be a gázszolgáltatónak, és bár a Népszabadság pénteken megjelent cikke szerint ezzel elismerték a gázlopást, a trombitaművész szerint erről szó sincs.

– Én nem fizettem be semmit – mondta a Borsnak Lajcsi a schwechati reptéren, néhány perccel a landolásukat követően.

– Már csak azért sem, mert előzetesben ültem, amikor ez a számla ki lett egyenlítve. Szabálytalanságot találtak, a védelmem úgy ítélte meg, az első lépés, hogy rendezzük – magyarázta Lajcsi, aki azt kérte tőlünk, magyarázatért hívjuk fel az ügyvédjét.

Így is tettünk. Dr. Fröhlich Krisztián röviden és határozottan tisztázta a miérteket.

– Hozzávetőlegesen tényleg ekkora összeget számolt ki a szolgáltató, de fizikailag nem olyan területen, amely Galambos Lajoshoz köthető lenne. Ennek ellenére ezt az összeget még akkor rendeztük, amikor Lajcsi előzetesben ült. Annak érdekében is, hogy a nyomozás rövidebb lehessen, és abban is hittünk, hogy így az előzetesből is hamarabb szabadulhat majd Lajcsi. De ez nem jelenti azt, hogy elismerte, hogy lopott! Túszul ejtették, és mindent megtett, hogy mielőbb szabaduljon. A bíróságon tisztázzuk majd a gázlopás kérdését, a befizetett kötbért pedig visszapereljük – mond­ta dr. Fröhlich.

Lajcsiék mindenesetre az elkövetkezendő napokban ott folytatják, ahol a tengerentúlon abbahagyták. A család minden szabad percét együtt tölti. Mint kiderült, minden a terv szerint történt, amikor pénteken hazajöttek.

– Így is terveztük, hogy itthon legyünk az ünnepekre. Húsvétkor a fiúkkal megyünk locsolkodni, rengeteg fellépésre is hívnak, és van teendő bőven, nem fogok unatkozni. De elsősorban minden erőmmel azon vagyok, hogy kiderüljön az ügyemben az igazság. Ezért a nemzetközi bíróságig is elmegyek – bizonygatta Lajcsi.

Ezt követően már sietett is gyermekei és szeretett felesége után. A parkolóban rájuk váró autóba ültek, majd meg sem álltak Boldogasszonypusztáig, ahol fenséges lakoma várta őket a ház személyzetének köszönhetően. Csütörtökön, ottjártunkkor ugyanis már nem volt szabad tűzhely, a többfogásos lakoma már rotyogott. Feltehetően gázpalackról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...