Celeb

Boszniában tévézne tovább Vujity Tvrtko

kbv

Létrehozva: 2016.04.05.

Az elmúlt három hétben egy egész seregnyi tapasztalt tévés került az utcára, akinek – lehet, hogy kevesen hinnék – egyáltalán nincs könnyű dolga a munkaerőpiacon.

Kárász Róbert pénteken tudta meg, hogy nem kell többé be­mennie a Mokkába. Azóta alig telt el pár nap, nem is csoda, ha még nem tudja, mihez kezd. Kíváncsiak voltunk, kapott-e valamelyik tévétől ajánlatot.

– Nem. Ez a rövid, velős válaszom – nevette el magát Kárász. – Tévétől még senki nem keresett meg. Még azt sem tudom, hogy mit szeretnék csinálni. Először azt döntöm el, hogy civil pályára megyek, vagy maradok a médiában. Most ezerrel dolgozom a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvánnyal.

Törőcsik megígérte

Mivel Robi megkért, hogy erről többé ne nyilatkozzak, nem akarok mondani semmit, de mivel rendszeresen szoktunk beszélni Andy Vajnával, ezt is meg fogom neki említeni – mondta Törőcsik Mari, aki egy pénteki rendezvényen jelentette ki, ő bizony fel fogja hívni a TV2 tulajdonosát, annyira méltánytalannak érzi Kárász menesztését. A nemzet színésznője egyébként nem alaptalanul számít Vajna jóindulatára, a filmguru és felesége, Vajna Tímea ugyanis évek óta milliókkal támogatta Törőcsik és Kárász közös projektjét, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt. 

Az is fontos kérdés, hogy ebben és Robi másik kezdeményezésében mekkora szerepe volt annak, hogy ő rendszeresen szerepel a képernyőn.

– Nehéz megítélni, mennyit tett hozzá, hogy televízióztam, de nem hinném, hogy ez a képernyőnek szólt. Akik támogatják az alapítványokat, az ügy fontosságát ismerték fel – magyarázta a tévés.

Úgy fest, Vujity Tvrtko neve jobban cseng a piacon, mint Kárászé, a Napló egykori riporterének több ajánlata is van, amit elsősorban az idegennyelv-tudásának köszönhet. A tévériporter anyanyelvi szinten beszél horvátul, szerbül és bosnyákul is, nem véletlen, hogy a délszláv média élénken érdeklődik utána.

Tvrtko nem is titkolja, hogy nyitott a kérdésben, a minap Szarajevóból posztolt képeket a Facebook-oldalára, és ezt írta a fotók alá: „Miért ne lehetnék tévés Boszniában?! Szarajevó, Szerelmem, mit szólsz?” Megkerestük hát és arról faggattuk, mennyire komolyak a megkeresések, amelyeket külföldi csatornáktól kapott:

– Szakmai témákban sokféle beszélgetésem volt, van és lesz is a jövőben. Bár ezekről bővebben még nem beszélhetek, annyit mondhatok, hogy nem feltétlenül Magyarországhoz fogok kötődni, már ami a munkámat illeti.

Bosszú?

A múlt héten viharos sebességgel távozott Azurák Csaba helyettese, Amin Váczi Virág is a TV2-től. Hivatalosan ugyan közös megegyezéssel bontottak szerződést, de folyosói pletykák szerint azért kellett mennie, mert az új hírigazgató kirúgta. Virág volt ugyanis az a bátor ember, aki 2014 de­cemberében megmondta Kökény-Szalai Viviennek, hogy nem elég tehetséges műsorvezető, ezért menesztette a Fem3 Caféból.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”