Celeb

Kóbor: nem tudtam, hogy haragban vagyok Szörényivel

kbv

Létrehozva: 2016.04.05.

Létezik, hogy valakire haraggal tekint a kollégája, de az illető erről nem is tud? Kóbor János a Bors cikkéből értesült: Szörényi nem állna vele egy színpadra.

Nem kímélte pályatársait egy nyilvános rendezvényen a Rockcsarnokban Szörényi Levente, aki egy beszélgetés keretében zenei pályájáról sztorizgatott – írtuk. Szóba került az Illés, a szocializmus, a rendszerben köttetett örök barátságok és bizony ellenségeskedések. Meg a 2001-es Illés–Metro–Omega szuperkoncert is, amin először és utoljára állt össze a három legendás beatzenekar. Szörényi beszámolójából azonban kiderült, nem volt zökkenőmentes az együttműködés.

– Kóbor sok marhaságot tud összehordani, például azt, hogy ők azért nem lettek világhíresek, mert mi mentünk ki Angliába. A hajdani közös koncertünk szervezése is nehezen ment, végig az volt a halálfélelmük, hogy mi játszunk majd utoljára. Emberileg, szerencsétlenek, már akkor is rosszak voltak, egymást is marták – mondta az előadáson Szörényi, akinek szavain az Omegát vezető Kóbor János igencsak meglepődött.

– Nem tudtam, hogy haragban vagyunk vagy voltunk. Igazi konkurenciái nem voltunk egymásnak, hiszen más elképzelésekkel álltunk színpadra. De, ahogy a külföldiek közül a Scorpions és a Deep Purple hatott ránk a legjobban, itthonról az Illés és a Locomotív GT. Mindig figyeltük, mit csinálnak, és ehhez képest próbáltuk belőni a saját utunkat – fogalmazott Kóbor. – Így tulajdonképpen fel is néztem rájuk, az a koncert pedig a pályám legcsodálatosabb koncertje volt, nagy öröm, hogy akkor még mindhárom zenekar teljes eredeti létszámában a színpadon tudott lenni – folytatta a zenekarvezető, aki nem emlékszik a 2001-es szuperbuli körüli vitákra sem. Sőt éppen inkább arra, hogy Szörényi javasolta, hogy milyen sorrendben lépjenek fel, és ezt mindenki vita nélkül elfogadta.

Azt viszont elismerte: olyan tényleg nem lesz többé, hogy egy színpadon állnának, ennek viszont csak egyetlen akadályát látja, hogy az Illésből sem a névadó Illés Lajos, sem Pásztory Zoltán nem él már.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619413
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088510_auto_resized.png
hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619413
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”