Sport

Lesz folytatása Kiss László nemi erőszak ügyének

Bors

Létrehozva: 2016.04.07.

Bombát robbantott Hornyák Viktor. Az edző infóit felhasználva ásta elő a Privatkopo.hu Kiss László 1961-es nemierőszak-ügyének iratait.

Az uszodák környékén nem volt ismeretlen a piszkos ügy, bár az elmúlt időszakban már senki sem feszegette az ötvenöt éves botrányt. Kivéve az örök ellenzéki álláspontra helyezkedő Hornyák Viktort.

– Miért pont most? Biszku Bé­lát, miért csak mostanában vették elő? – kérdez vissza a tavaly még a szövetség elnökének is bejelentkezett edző.

Mentesült már a hátrányoktól

Kiss Lászlónak a legrosszabb esetben is 1970-ben mentesülnie kellett a büntetett előélet minden jogkövetkezménye alól – mondta dr. Magyar György ügyvéd.

– Nyugodtan dolgozhat edzőként, lehet erkölcsi bizonyítványa. Az nem jogi kérdés, hogy a büntetéséből szabadult embert miért alkalmazta azonnal a klubja, és az sem, mit tesz a történtek után a szövetség. 

– Inkább az lep meg, hogy eddig mélyen hallgattak róla. Mellesleg már másfél évvel ezelőtt a Facebook-oldalamon írtam a történetről, s azóta is megpróbálom felmelegíteni. Talán most ért el arra a pontra a magyar társadalom, hogy szóba lehet hozni a régi ügyeket. Néhány éve, némi ital elfogyasztása után mesélte a történetet egy, a kapitányhoz közel álló edző. Ez nem személyes ügy, de az ilyen emberektől meg kell tisztítani az uszodát.

Hornyák szerint eddig nem tudtak hozzáférni a korabeli anyagokhoz. Túl sok akadályba ütköztek, ám ma már egyesek odáig merészkedtek, hogy Kiss Wikipédia-oldalán utólag írták be, hogy büntetett előéletű.

– Legálisan jutottunk az 1961-es per irataihoz – mondta Valencsik Ferenc, a Privatkopo.hu főszerkesztője.

– Lesz folytatása is, amelyből kiderül, hogyan szabadult korábban Kiss. 

Gyárfást ütik a kapitányon keresztül?

A Magyar Úszó Szövetség vezetősége és edzőbizottsága egységesen bizalmat szavazott Kiss Lászlónak. Gyárfás Tamás elnököt kérdezte a döntés után a Bors.

– Ha akkor, a hatvanas évek közepén kell döntenie, engedte volna edzősködni a mostani kapitányt?
– Nem, akkor nem bíztam volna rá a gyerekeket.
– Akkor most miért?
– Mert az elmúlt ötvenöt év hitelesítette a munkáját, teljesítményét olimpiai ara­nyak és számos kitüntetés minősíti. Hoztak ellene egy ítéletet 1961-ben, szerintem ezt másodszor, fél évszázaddal később nincs jogunk megtenni.
– Mit gondol, miért most robbant ki a botrány?
– Nem tudom.
– Eszébe sem jutott, hogy Kiss Lászlón keresztül valójában önt akarták támadni?
– Nem.
– És ha mégis így lenne?
– Akkor tévedtem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992011
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992011
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el