Celeb

Kárász Róbert képtelen feldolgozni a kirúgását

Fái

Létrehozva: 2016.04.09.

Alig több mint egy héttel az után, hogy megtudta: mennie kell a TV2-től, Kárász Róbert a Borsnak arról beszélt, mikor volt mélyponton és hogyan állt fel onnan.

Hogy van?

Nem akarok panasz… na mindegy. Alapvetően felemás érzéseim vannak. Tegnap voltam mélyponton. Nagyon rosszul éreztem magam, rossz volt a közérzetem. Ez annyira felháborított, hogy mondtam Rózának: ebből elég! Skorpió vagyok, nagyon szeretek erős lenni. Erős akarok lenni, annak akarok tűnni. Borzasztó, ha azt érzem, hogy elgyengülök, még ha csak rövid ideig is. Eltelt pár nap, már tisztábban látom a történteket. Nem így kellett volna történnie.

Váratlanul érte?

Fura volt, amikor aznap hajnalban elindultam otthonról, átsuhant a fejemen az a gondolat, hogy ez lesz az utolsó napom. De azonnal el is engedtem. Aznap bent volt egy asztrológus a Mokkában, aki arról beszélt, hogy még nincs vége a nehéz időszaknak, lesznek még elbocsátások. Emlékszem, Anettel még össze is néztünk.

Az elbocsátása utáni hatodik napon jött a mélypont?

Ez olyan, mint a baleset utáni sokk. Itt fáj, ott fáj, zúzódott, de a fájdalom később jön ki igazán. Erős ember vagyok, de attól még ezt is meg kell gyászolni. 2008 óta dolgoztam a Mokkánál, ami mellett volt A Nagy Duett és vagy öt-hat Hal a tortán. Szerettem ennél a csatornánál dolgozni. Imádtam a Mokkát, nekem ez nem munka volt, hanem a legkedvesebb hobbim. Volt benne politika, közélet, szerettem a kitelepüléseket, izgalmas, változatos volt, kőkemény szakmaisággal, rutinosan dolgozó csapattal. Szerettem együtt dolgozni velük.

Soha többé nem ül be kávézni a büfébe, nem megy be a stúdióba, már érzi, hogy ez mennyire fog hiányozni?

Olyanok voltunk a Mokkában, mint egy család. A „családi élethez” tartozó rituálék, mint az adás utáni értekezletek, kávézások, beszélgetések nagyon hiányoznak. De mindenből van kiút, egy jó után jöhet egy még jobb. Ebben hiszek. Ki is tettem az oldalamra egy idézetet Jókai Annától: „Talán igazuk van az optimistáknak, minden rossz szülhet valami jót.” Alapvetően optimista vagyok. Feltalálom, megrázom magam, és megyek tovább.

Merre?

Még nem tudom, hogy civil szakma vagy a médiában valami hasonló jó állás felé. Csak olyat csinálok, amiben jól érzem magam. Unatkozni addig sem fogok, míg döntök, hiszen itt van a civil kezdeményezés, az Ezer Lámpás Éjszakája és a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány. Korán kelek, hat-fél hétkor, és megyek a Premier Kultcaféba. Azon dolgozom, hogy országosan és nemzetközileg is ismert legyen. 2012 óta társadalmi munkában csinálom az alapítványt, kell majd olyan állást keresnem, ahol kapok fizetést.

Van azért valamilyen megtakarítása?

Gazdag nem vagyok, nem vet fel a pénz, de az utcára sem kell kiállnom gitározni. Azt mondta a párom, hogy amibe beleszeretek, azt nem engedem el. Talán azért vette el az élet ezt, mert már sok volt. Nem tudom. Valami lesz. Abban bízom, jó lesz.

A kedvese, Róza mit szólt a történtekhez?

Rettentően sajnált, minden erejével biztat, támogat. Ő hisz bennem. Van olyan kollégám, akit szintén menesztettek, azóta nem nézi a TV2-t. Én mindennap megnézem, amikor a reggeli kávém iszom. Csak most nem indulok el a Mokkába dolgozni. Megyek a Premier Kultcaféba. Beszélgetős típus vagyok, mindenkihez volt egy jó mondatom, és most is van. A kis fogyatékkal élők rengeteg erőt, szeretetet és feltöltődést adnak nekem. Azok a pillanatok mindenért kárpótolnak. Ez olyan örömforrás, amilyet minden embernek meg kellene tapasztalnia.

Halló! Hol a szívtelen, gonosz Kárász Robi?

Sosem voltam szívtelen, sem gonosz! Be tudtam szólni embereknek, ennek ellenére egyetlen ellenségem sincs. A bájolgás unalmas, az nem én vagyok. A beszélgetőpartnereim közül egy ellenségem sem volt. Ha engem kérdez, szerethető vagyok. Azt kérném mindenkitől, hogy szeressen és támogasson, mert végtelenül kedves ember vagyok!

Életút

1960-1970-es évek

1969. november 1-jén született, Szigetváron.

1980-1990-es évek

Pécsett járt kereskedelmi és közgazdasági szakközépiskolába. Ezután elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját és diplomát szerzett a Csokonai Tanítóképző Főiskola és Egyetemen. Színésznek készült, de a harmadik rostán kiesett, a Pécsi Színházban viszont 68- szor színpadra lépett.

2000-2016

Rádiózott, majd először Pécsett, majd Pesten lett tévés műsorvezető-szerkesztő, de belekóstolt a producerkedésbe is. Két lánya született: Anna Flóra és Rozi. Elvált. Nyolc év után a közelmúltban bocsátották el a Mokkából

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423618
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére