Celeb

Nem viccel: ezért kér 600 ezret Galla Miklós

ozs

Létrehozva: 2016.04.09.

Nem viccből festeget Galla Miklós, de piktorként még annyian sem veszik komolyan, mint humoristaként. A műgyűjtő rajongók sokallják az árat.

Galla Miklós ke­vés dolgot vesz komolyan az életben, de a fárasztó tréfálkozás és a festészet ezen kevesek közé tartozik. Az abszurd humor magyarországi helytartója pár évvel ezelőtt jött rá, hogy nemcsak viccelődésben, de a festészetben is egyedi stílussal rendelkezik. De hol lehetne eredeti Galla festményekhez jutni? – adódik a kérdés.

– Átvitt értelemben az előadáson veszik a képet. Igaz, még annyi festményt nem adtam el, mint Picasso. Én a fellépésekkel keresem a napi betevőt. Nem élek meg a festészetből, de ezen a téren türelmes vagyok. Egyre jobbakat festek – jelentette ki határozottan a művész, majd arról beszélt, hogy festő énjét sem adja olcsón. – 

Volt már az az összeg, amiért nálam maradt, 60-70 ezerért nem el­adó. Ez a vevőjelölt egy nullával elmaradt a realitástól – magyarázta a tőle megszokott higgadtsággal Galla, hozzátéve, hogy forint helyett másban kénytelen mérni a sikert.

– Az estjeimben van egy fest­mény­vetítő blokk, amelynek során hat festményt vetítek, és közben a ké­pekhez – pálcával a kezemben – vicces, derűs magyarázatokat fűzök. Így együtt a vetített kép és a hozzá tartozó szöveg a siker – summázta a Holló Színház direktora.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók