Aktuális

Boross Péter: Pozsgaynak jár az állami temetés

M. R.

Létrehozva: 2016.04.11.

Szervezik Pozsgay Imre temetését, de a család még nem döntött a részletekről. A néhai kommunista államminisztert Boross Péter méltónak tartja az állami búcsúztatásra.

Ellentmondásos a történelmi megítélése, de az egyik legnépszerűbb magyar politikus volt. A nemrég elhunyt Pozsgay Imre a rendszerváltás előtt államminiszter és az állampárt, az MSZMP Központi Bizottságának is a tagja volt, de ő volt az első magyar állami vezető, aki az 1989 előtt hivatalosan ellenforradalomnak minősített 1956-os forradalmat népfelkelésnek nevezte. Sokan a mai napig úgy tartják, hogy rendkívül fontos szerepet játszott a békés rendszerváltásban, de kétségtelen: Pozsgay a Kádár-rendszer egyik legnagyobb hatalmú embere volt. Nem csoda, hogy a politikus állami temetéséről még nem döntöttek az illetékes kormányzati szervek.

A Bors először az Országgyűlés Hivatalát kereste meg, amely például Göncz Árpád és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök állami búcsúztatását is szervezte, ott azonban jelezték, nem ők az illetékesek. Ezután megtudtuk, hogy Pozsgay temetéséről a Nemzeti Örökség Intézete intézkedik. Jelenleg is zajlanak az egyeztetések Pozsgay családjával, így még az sem biztos, hogy állami keretek között zajlik majd a búcsúztatása.

Pedig Pozsgay 2005-től kezdve nagyon közel került a jelenlegi kormánypárthoz. A politikus a Fidesz első nemzeti konzultációs kampányában fontos szerepet vállalt, és utána is rendszeresen feltűnt a párt rendezvényein. A Bors megkereste Boross Péter volt miniszterelnököt is, aki maga is tevékeny részese volt a rendszerváltásnak, illetve jelenleg a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke. A volt kormányfő szerint egyértelmű, hogy Pozsgay Imre méltó az állami temetésre a rend­szerváltásban játszott szerepe miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten