Aktuális

A zebrán halálra gázolt lány apja: Vígan éli világát a lányom gyilkosa!

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2016.04.13.

Danadai Beáta közel egy hónapig feküdt kómában, de már sohasem ébredt fel. Családja és barátai mellett sporttársai is gyászolják az elütött dzsúdóst.

Február 12. egy átlagos téli nap volt, de egy békéscsabai család sohasem felejti el.

– A nejem nagyobbik lánya, Evelin már Pesten lakik, a párja szüleihez akartunk átvinni egy kis hazait, kolbászt, mézet és hasonlókat, hogy felküldjék neki. Egy kis meghűlés bujkált a feleségemben, ezért a kisebbik lányom, Bea azt mondta, majd ő biciklivel átviszi nekik. Pár perc múlva éktelen szirénázást hallottunk a nejemmel, mondtam neki, hogy hívjuk Beát. Nem vitte magával a telefonját. Negyedóra múlva felhívtuk a családot, akikhez ment, de azt mondták, nem ért még át. Ekkor már tudtam, hogy nagy a baj. Kirohantam az utcára, a baleset helyén több mentő és rendőrautó volt. Megláttam a járdán a szatyrot, amiben az elemózsia volt… – emlékszik vissza könnyek közt az áldozat édesapja, József.

Danadai Beáta életéért három mentőautó személyzete küzdött 45 percen keresztül, ezután került a békéscsabai kórház intenzív osztályára. A rendőrség közléséből csupán annyi derült ki, hogy a Szarvasi és a Kazinczy utca kereszteződésénél egy személygépkocsi összeütközött egy kerékpárossal, este 19 óra 35 perckor. A biciklist pedig a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

– Egy feltuningolt és leültetett Honda sportautó lakott területen belül legalább százzal gázolta el az én kicsikémet. Bea szabályosan ment át a zebrán. A lámpa nem működött, a kocsi a biciklije végét kapta el. Miután bekerült a kórházba, már sosem ébredt fel. Egy hétig altatásban tartották, műtötték is. Az orvosok szerint ilyen súlyos állapotnál sokszor a kórházba sem jutnak el élve a betegek, ő mégis majd egy hónapig küzdött. Nagyon erős volt a szervezete – sóhajt az édesapa. Bea végül 22 nap után, március 5-én hunyt el. A tinilány jövőre érettségizett volna, egyetemre készült. Ráadásul komoly sportkarrier előtt állt. Kék öves, diákolimpiai bajnok dzsúdós volt, édesapja szerint a londoni olimpiát nézve, Csernoviczki Éva bronzérme után tetszett meg neki a sportág, amit igazi szenvedéllyel űzött.

József azért vállalta a nyilvánosságot, mert attól tart: lánya gázolója, a 24 éves P. Dávid megúszhatja egy felfüggesztett fogházzal, hogy lényegében megölte Beát.

– Egy városban lakunk, tudjuk, ki ő, ismerjük a családját is. Még nem kért egyikük sem bocsánatot, a húga azt üzente: nincs miért elnézést kérniük. A gázoló gyilkos azóta is vígan éli világát, edzőterembe jár gyúrni, szórakozóhelyre bulizni és a hírek szerint továbbra is részt vesz gyorsulási versenyeken az autójával – fakad ki.

Mivel az elhunyt Bea édesanyja a rendőrségen dolgozik, ezért a baleset utáni vizsgálatot összeférhetetlenség miatt nem a Békés, hanem a Hajdú-Bihar megyei rendőrség végzi. P. Dávid ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetô eljárás. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147564_auto_resized.jpg
origo.hu

Minden eddiginél rejtélyesebb építményt találtak Franciaországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146285_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült Donáth Anna szörnyű titka, így tört a saját hazájára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629712
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói