Celeb

Hat hete is megműtötték már Kulka Jánost

Bors

Létrehozva: 2016.04.16.

Kaszás Attila edzette egy budapesti II. kerületi konditeremben a stroke-ot kapott Kulka Jánost. Az edző bízik a felépülésében.

Két éve jár Kaszás Attilához (csak névrokona az elhunyt színésznek – a szerk.) Kulka János, heti háromszor. Az egyik legnagyobb konditeremlánc II. kerületi termében nagyon természetesen mozgott az 58. életévében járó művész, mindig laza pólót és klottgatyát viselt, igazi bölcsész benyomását keltette.

– Reggelente járt, ilyenkor eléggé fáradt volt még, hiszen szinte minden este színpadon volt – mondja Attila. – De tökéletes volt a fizikai állapota, súlyzós edzést is végeztünk, és rendszeresen kardiózott. A cigiről fél éve szokott le, a táplálkozásra évek óta odafigyelt, elhízva sosem volt, olykor egy-egy szerep miatt hízott vagy fogyott egy kicsit, de sosem nagy mértékben.

Attila elmondta, hogy Kulka az utóbbi években több műtéten esett át: a térdét operálták, hat hete pedig hasi műtétje volt. Orvosi javallatra kezdett edzeni, azt mondták, jótékony hatással lesz a gyógyulására.

A meszesedés nem válogat

– Könnyen elképzelhető, hogy a hasi műtét már előjele volt a mostani vérrögnek – mondta orvos szakértőnk, aki szerint az a korábbi érprobléma és az azt követő operáció is arra utal, hogy a színésznek az egészséges életmód ellenére is súlyos egészségügyi problémái voltak évek óta. – A hasi érműtét is nagy valószínűséggel meszesedés miatt lehetett. A meszesedés nem válogat, az összes eret érinti ilyen esetben, az agyit is – folytatta az orvos.

– Utóbbinál pont arról beszélgettünk, hogy azért kell a műtét, mert néhai kollégája, Kaszás Attila abba halt bele... Erre tessék...

Az edző elmondta, utoljára hétfőn volt nála Kulka, szerdán ment volna megint, ő is csak szerdán, a hírműsorokból értesült a szomorú hírről.

– Hiszek a felépülésében, mindenesetre nagyon kegyetlen a sors, hogy ez megtörtént vele – magyarázza a személyi edző. – Tavaly sűrű éve volt, de idén szándékosan visszavett. Ahogy mondtam, a cigarettát is elhagyta. Hozzám két éve járt, de előtte is edzett, a tenisz is része az életének. A korához képest ki­emelkedően jó állapotban volt, ezért is hiszek abban, hogy lesz ereje teljes mértékben felgyógyulni. Én mindenesetre várom vissza a terembe!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713524419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti