Görög Zita nem tudta kezelni nőiességét

nőiesség
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 18. 05:30
Alakjáért az egyik legirigyeltebb nő Görög Zita, ő mégsem volt mindig kibékülve a külsejével, s nem kedvelte a nőies ruhákat. Zsákruhát hordott...
Sz. B.

Kevesen gondolnák a Trendmánia műsorvezetőjéről, neki is meg kellett küzdenie azzal, hogy elfogadja magát. Zita a nővé érést élte meg nehezen.

– Az öltözködésem mindig is szemérmes volt. Gyerekkoromban utáltam a farmert, most meg el sem tudnám képzelni a ruhatára­mat nélküle. A tinédzserkorom érdekes volt, mert nem tudtam mit kezdeni a nőiesedő alakommal, ezért inkább zsákruhákat hordtam. 15–16 éves voltam és nem értettem, miért néznek, és kellemetlenül éreztem magam emiatt – árulta el, és azt is elmesélte, hogy az első fotózásán bizony eltörött a mécses.

– Az első modellmunkámon lebőgtem a sminkemet, mert a piros rúzst annyira közönségesnek és felnőttesnek éreztem. Ott tanultam meg, hogy amit rám adnak, azt fel kell venni.

Zita öltözéke, haja és a sminkje mindig tökéletes, ha a képernyőn látjuk, de nem kizárt, hogy szabadidőruhában, smink nélkül futunk vele össze.

– Amikor nincs kedvem kiöltözni, mackónadrágban indulok el mondjuk a gyerekért a suliba. Van három-négy tréning gatyám, ami utcai viseletként is vállalható – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.