Celeb

Bátran vetkőztek és terpesztettek A Nagy Duett sztárjai

Létrehozva: 2016.04.18.

Hiába vetkőztek és terpesztettek A Nagy Duett második adásának sztárjai, a főszerep mégis Liptai Claudiáé volt, noha ő maga egyetlen hangot sem énekelt. Az állapotos műsorvezető áttetsző csipkeruhában nyűgözte le a közönséget.

Gömbölyödő pocakja is jól látszott vasárnap este a műsorvezetőnek, aki az első adásban jelentette be, hogy, gyermeket vár párjától, Pataki Ádámtól. Clau szemmel láthatóan jól érezte magát a gyönyörű ruhában, amit stlyistjével együtt választott ki.

– Nagyon szeretek együtt dolgozni Claudiával, inspiráló a személyisége, szeretem benne azt, hogy fontosnak tartja, miben áll színpadra. Hétről hétre mindig más a koncepció, míg az első adásban egy szigorúbb hangulatú ruhában volt, most a romantika dominált. Az ilyen jellegű csipke ruháknál mindig van egy aláöltözet, ami színben harmonizál a ruhával, a hossza pedig a ruha 2/3-ig tart. Szerintem nagyon különleges és szép volt ez a csipkeruha – nyilatkozta a Borsnak Holdampf Linda, aki A Nagy Duett műsorvezetőit és zsűritagjait öltözteti.

Zita a hajcsavarókra fogta

A második adás kiesői Debreczni Zita és Biga lett annak ellenére, hogy a kezdéshez képest sokat fejlődött a párosuk. Bruno Mars Uptown Funk című dalával búcsúztak a versenytől. Zita elmondása szerint vissza se merte nézni magát a műsor után, de amikor a Mokkában szembesítették produkciójával, megállapította, a hajcsavarók tehetnek arról, hogy elvéreztek. A modell szerint borzalmas látványt nyújtott.

Így vetkőzött Berki

Berki Krisztián egy szolid pincérruhában lépett színpadra, de a siker érdekében ruháját letépve vállalta be főműsoridőben falatnyi arany gatyáját.

Rubint Réka pedig ezúttal bugyijával nagyobb sikert aratott, mint a hangjával. Pintér Tibor bújik meg a fitneszedző szoknyája alatt, akinek ügyes emelésének köszönhetjük a betekintést.

Kifogott a rap Hevesin

Az énekes lebukott: nem jeleskedik szövegtanulásban. Kulcsár Edinával Az álomhajó sorait kellett volna észbe vésniük, amivel a szépségkirálynőnek nem akadt gondja, Hevesi Tamás azonban alaposan belezavarodott a rapbetétbe a dal közepén. Annak ellenére, hogy jó nebulóhoz méltón kék golyóstollal írt puskát a tenyerébe.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088749_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...