Beomlott egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem épülete a spanyolországi Mallorca fővárosában, Palmában, négy ember meghalt, 16-an megsérültek, 7-en súlyosan - közülték a hatóságok pénteken.
Elképzelni sem lehet, milyen rossz ez.
A mentők és a tűzoltók is a helyszínen vannak.
A hét első felében hatalmas vihar zúdult az országra, amit nemcsak az emberek, de az állatok is megéreztek. Ifjabb Schobert Norbi pontosan egy ilyen esetet mutatott be, amikor egy madárkát mentett meg az ítéletidőtől.
A 92 éves nőt egyelőre a rendőrség sem találja.
Legalább 14 ember életét vesztette és három megsérült egy péntek kora reggel, Hanoi egyik lakónegyedében történt tűzesetben Vietnamban - közölte a helyi rendőrség pénteken.
Pitiáner ügy miatt borult ki az illető.
A magyar énekes évek óta figyelmezteti az embereket.
A rapper még magán is olyan jót nevetett, hogy úgy érezte, meg kell osztania bakiját a követőivel. Hadas Alfréd videó forgatás során esett bele a tóba.
Egyre kisebb a remény, hogy előkerül.
A multimilliárdos elárulta, a szíve a gyenge pontja. Jákob Zoltán azonban elmondta: nemcsak érzelmi témáról van szó, valóban egészségügyi kivizsgáláson járt.
Óriási lavinát indított el Judy jakuzzis fotója, amely után nem kellett sokat várni, hogy valaki védelmébe vegye az énekesnőt. Fazekas Vivi tangás fényképpel üzent a medence partjáról.
A Bors információi szerint pár napja világszerte milliók által követett Instagram és TikTok influenszerek érkeztek Budapestre azért, hogy a következő napokban a fővárost és Magyarországot népszerűsítsék.