Aktuális

Mariann: csúnya kislányból gyönyörű modell - 18+ szexi fotók

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.08.27.

<p>Nyolcévesen még gúnyolták az osztályban, ma Glamour-modellként járja a világot a 24 éves Jovan Mariann.  </p>

– A modellkedést csak négy éve kezdtem, akkor jelentkeztem playmate-castingra – mesélte a Borsnak Mariann. – Előtte hoszteszkedtem, és voltam pultos is. Egy ismerősöm javasolta, hogy próbálkozzam. Magamat sosem láttam szépnek, sőt ki­sebbségi komplexusom volt. Így nem is keseredtem el, hogy nem kerültem a legjobb tizenkettő közé, csak a harmincba. Sőt ezt is nagy dolognak tartottam, mert rengetegen próbálkoztak.

– A casting után megkeresett egy ügynökség. A portfólió, amit készítettek, igazán tetszett, és meg is hozta az első munkámat. Egy görög fotós készített művészi aktokat egy kinti újságba. Jó volt a sminkes, a fodrász. Nem viselkedett tolakodóan senki, így nem éreztem nehéznek a vetkôzést, pe­dig korábban szégyellős és nagyon gátlásos voltam – emlékezett Ma­riann, akit az általános iskolában még sokan gúnyoltak. Szemtengelyferdülése volt, és szemüveget hordott. Hiába műtötték meg, utána még sokáig kapta a nem túl kellemes megjegyzéseket. Csupán tizenhat éves korától kezdték észrevenni a fiúk.

– Rengeteget utazom, sok helyre hívnak. Jártam már Franciaországban, Angliában, Olaszországban, Spanyolországban, Montenegróban, Németországban, és voltam Kaliforniában is castingon. Az USA-ban fizették a repülőt és a szállást, de a munka végül akkor nem jött össze. Most van egy meghívásom Las Vegasba, ami remélem, sikeresebb lesz. Még egy pár évig fotómodellkedem, aztán kacérkodom azzal, hogy jelentkezem a jogi egyetemre – árulta el Mariann.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek