Aktuális

Bravúros műtéttel mentették meg Lucát

kbv

Létrehozva: 2016.09.28.

Az egész világon is csak egyetlen orvoscsoport vállalta el a műtétet, amit aztán idehaza töredék áron végeztek el magyar szakemberek. A hazai orvoscsoport előtte sosem csinált hasonló operációt, de Lucát mindenképpen meg akarták menteni.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Luca összetett szívhibával született, a szívét a tüdővel összekötő artéria nem fejlődött ki rendesen, szíve pedig hétszer erősebben vert, mint a normális. Két hónapos korában katéterezték először, három hónaposan értágító sztenteket kapott, majd fél év múlva még egyet, be­avatkozások nélkül menthetetlen lett volna az élete. Szívműtétre lett volna szüksége, de orvosai azt mondták, ha leállítják a szívét az operációhoz, nem fogják tudni újraindítani, nem élné túl a be­avatkozást.

Lucát csak egy tüdő-szív transzplantáció, vagy egy itthon addig nem végzett be­avatkozás menthette volna meg.

– 2013 elejére Luca kinőtte a sztenteket. Hiszen, ahogy nőtt, az erek is növekedtek volna, de ez a háló nem engedte, teljesen elvékonyodtak az erek, viszont nem volt senki Magyarországon, aki elvállalta volna, hogy kicseréli. Mindennap hányt, már a lépcsőn sem tudott felmenni – mondta Dia, a kislány édesanyja, aki háziorvosuk révén összeismerkedett egy amerikai orvoscsoporttal. Ők 240 millió forintnak megfelelő dollárért megműtötték volna.

A kislányt a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben (GOKI) kezelték, s bár eddig a pillanatig senki a kórházban hasonlóan összetett műtétet nem végzett, egy maroknyi orvos igenis meg akarta menteni Lucát.  A hazai team 1,8 millió állami forintból végezte el ugyanazt a műtétet, amiért a tengerentúlon 240 milliót kértek volna. Lucára ugyanakkor még várnak be­avatkozások.

– A kétoldali pulmonális bifurkációs sztenózis azt jelenti, hogy a tüdőverőerek túl szűkek, emiatt a vér nem tud kellőképpen megtelni oxigénnel. Ilyen súlyos foka nagyon ritka, és Luca előtt nem is operáltunk senkit ilyen öszszetett bajjal. Mivel a külföldi gyógykezelés hatalmas költség volt, amit senki nem vállalt, a kislány pedig egyre rossz állapotban volt, a szülők tájékoztatása mellett, kérésükre végeztük el a műtétet – magyarázta dr. Ofner Péter, a GOKI főigazgatója.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek