Aktuális

Hanggránátokat használtak a kommandósok Budapesten

R. K.

Létrehozva: 2016.09.07.

Óriási riadalom volt kedd délután a főváros IX. kerületében, a József Attila-lakótelepen: fültanúk szerint összesen hét lövés dördült a Dési Huber utca egyik paneltömbjénél. A társasházban lakók, többnyire idős emberek közül többen az utcára szaladtak. Az egyikük a Borsnak azt állította, hogy a lövéseket egy földszinti lakás irányába adták le, és szerinte füstbombát is használtak a kommandósok. Más forrásból úgy értesültünk, hogy éles lövéseket nem adtak le a terrorelhárítók viszont hanggránátokat bevetettek.

Úgy tudjuk, hogy a szóban forgó lakásban elég gyakran volt korábban is rendőri intézkedés, de az ott lakók szerint most volt az első alkalom, hogy a terrorelhárítók lettek mozgósítva. Elmondásuk szerint az ingatlanba ko­rábban be is törtek. 

Információnk szerint a lakásban egy szír férfi lakott magyar élettársával, de a kommandósok egy magyar férfit fogtak el a helyszínen. A TEK három autóval érkezett a helyszínre, kutyát is hoztak magukkal. Akciójuk eredményes volt. A Bors úgy értesült, hogy a rendőrségi akció hátterében egy zsarolás állt. Az ingatlanban ottjártunkkor senki nem volt, a jelek szerint házkutatást nem tartottak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek