Aktuális

József: Bosszúból vitték el a lányom

Reim Károly

Létrehozva: 2016.09.29.

A fuvarozóként dolgozó Nyári József egyedül neveli a 14 éves Virágot, miután édesanyja lemondott róla. A kislány egy rendkívül súlyos, negyedik stádiumú, áttétes rákból gyógyult ki. Öt százalékot adtak az életben maradásá­ra, de Bécsben számtalan kezelés után – többek között édesapjától is kapott csontvelőt – sikerült meggyógyítani. 

Az életük azonban nemrégiben újfent fordult.

– Virágot otthon kellett hagynom egy éjszakára, mert Németországba szállítottam. Mindent megbeszéltünk, a szomszédom is ránézett. Hamarosan hívtak a Kerekegyházi Gyermekjóléti Szolgálattól, hogy bejelentést kaptak. Mint kiderült, a nővéremtől. Másnap két nő elvitte otthonról, és nála helyezték el ideiglenesen. Azzal vádoltak, hogy rossz és felelőtlen apa vagyok – mondta József, aki szerint egy veszekedés vezetett idáig, amely után eltiltotta Virágot a nővérétől. 

Az apa háromnapos sztrájkba kezdett a kecskeméti gyámhatóság épülete előtt. Elmondta: már a nővére is megbánta a dolgot. József szerint a hivatal óriásit hibázott, túllépték a hatáskörüket. 

Kerestük a Kerekegyházi Gyermekjóléti Szolgálatot, akik szerint a gyámhivatallal egyeztetve, a gyerek érdekeit szem előtt tartva szabályszerűen jártak el.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek