Aktuális

Csak rendes akart lenni, amit ezért kapott, azt mások hiába keresik egy életen át

Bors

Létrehozva: 2016.10.27.

Christopher és Heather Dempsey találkozása nem hétköznapi körülmények közt történt. Ez a két ember nem ismerte korábban egymást, a férfi nagylelkűségének köszönhetően találkoztak és maradt életben a nő. Christopher Dempsey ugyanis kihallgatta egy kollégája magánbeszélgetését, amelyből kiderült, hogy a munkatárs unokatestvérének májdonorra van szüksége, és ha nem találnak, akkor bizony meghal - írja a Mirror.

A 38 éves Christopher Dempsey azt gondolta, hasonló helyzetben ő is örülne, ha valaki segítene az egyik családtagjának, ezért jelentkezett donornak. Miután megvizsgálták, kiderült, tökéletes donor, így a 27 éves Heather Dempsey megnőnek az esélyei az életben maradásra. A nő olyan májbetegségben szenvedett, amelyre azt mondták az orvosok: 50% esély van arra, hogy a következő két hónapot megéli. Ha új májat kap, akkor biztosan életben marad.

Mikor megtudta a jóhírt, örömében sírni kezdett az asszony. Miután túl voltak az operáción, ami sikeres volt, a férfi arra gondolt, szívesen megismerné közelebbről a hölgyet és kilenc hónappal az első találkozásuk után úgy döntött, megkéri a kezét. Nyilván sejthető, hogy a nő igent mondott, hiszen a családnevük már ugyanaz, de a férfi egyáltalán nem hitte, hogy feleségül megy hozzá a mája egy részét birtokló nő. 

Az illinoisi pár múlt hónapban házasodott össze két évvel azután, hogy találkoztak. A 2015-ös első randi után mindkettőjük 8 órát volt a műtőben, és mint mondták, elég hamar kialakultak az érzelmek, de egyikük sem beszélt róla a helyzet extrémitása miatt. A nő először arra gondolt, hogy biztos a betegsége miatt van ez a furcsa vonzalom a férfi iránt, de a műtét után is megmaradt. 

“Te hiszel bennem, miattad érezhetem jól magam minden egyes nap. Miattad tudok nevetni, mosolyogni és újra merek álmodni” - mondta a nő a szertartáson a vőlegényének, és lássuk be minden szava szó szerint igaz volt.   

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek