Aktuális

Ennél a motorosnál nincs szerencsétlenebb

Bors

Létrehozva: 2016.11.24.

<p>Oltári nagy balszerencse, hogy az oszlop pont a motorosra dőlt, mégis hálát ad az égnek, hogy életben maradt.</p>

A világ egyik, ha nem a legszerencsétlenebb motoros balesetét rögzítette egy térfigyelő kamera a brazil Ceará államban. A felvételen jól látszik, ahogy a 21 éves Daniel Jovantino Rumao hihetetlen reflexeinek köszönhetően elkerül egy frontális ütközést egy elé kanyarodó autóval, és miközben teljesen elvesztette az uralmát a kétkerekű felett, még arra is volt ideje, hogy leugorjon róla, mielőtt felkenődött volna egy lámpaoszlopra.

– Amikor láttam, hogy neki fogok ütközni a oszlopnak, leugrottam a motorról – emlékezett vissza Daniel, akinek ekkor még haja szála sem görbült, ám amikor feltápászkodott a földről, a motorjával letarolt oszlop pont a fejére dőlt.

– Néhány másodpercig csillagokat láttam. Amikor ránéztem a lábamra, észre vettem, hogy súlyos sérülést szenvedtem. Nagyon erős fájdalmaim voltak, de egész idő alatt eszméletemnél voltam – mesélte a motoros, akinek csontjait ezután az orvosoknak kellett összerakniuk. Daniel az oltári balszerencse ellenére is, mázlistának érzi magát, hogy egyáltalán túlélte. Úgy véli, valósággal újjászületett.

A rendőrség közben gőzerővel keresi az autóst, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

– Kiszállt a kocsiból, rám nézett, majd ott hagyott. Tudom, hogy nem akart bántani, de remélem a motorban okozott károkat kifizeti – tette hozzá Daniel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek