Forrás: Thinkstock
Korunk népbetegsége a depresszió, melyről sokan azt hisszük, csak egy eltúlzott rosszkedv, s úgy is állunk a másik problémájához. A jó szándékból fakadó felvidítási kísérletek azonban többet ártanak, mint használnak. A Reader's Digest gyűjteményéből szemezgettünk.
Rázd meg magad, nem vagy te ilyen!
Ha ezt mondjuk, azzal jelentéktelennek állítjuk be a másik problémáját, és tudomást sem veszünk az azzal járó kínról.
Legyünk inkább együttérzők! Sajnálom, hogy nem érzed jól magad. Mit tehetnék érted, amivel segíthetnék?
Ki kell mozdulnod a négy fal közül!
Ne legyünk megmondóemberek, ne akarjuk jobban tudni a másiknál, mi és miképp segít neki valójában, s pláne ne kényszerítsük rá az elképzelésünkből fakadó akaratunkat!
Adhatunk ötleteket és hozzá önmagunkat, de hagyjuk meg a döntés jogát. A fenti példamondatnál maradva valahogy így: Szeretnél velem sétálni?
Senki sem mondta, hogy az élet igazságos!
Ez egy depressziós számára sem új információ, nem is segít a küzdelemben.
Ugyanakkor őszinte megerősítést adhat ez a mondat: Látom, ahogy küzdesz, és büszke vagyok rád azért, ahogy megpróbálsz keresztülmenni ezen az egészen.
Nem tűnsz depisnek!
Csak bemagyarázod magadnak!
A depresszió egy súlyos egészségi állapot, aminek semmi köze ahhoz, hogy az érintettnek éppen mi jár a fejében.
Ha valóban támogatóak szeretnénk lenni, használjuk ezeket a szavakat: Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy megértselek.
Sokan cserélnének veled!
Az effajta összehasonlítás nem szerencsés, s attól, hogy tudja az ember, másnak rosszabb, mint neki, attól még nem múlik el a depressziója.
Inkább bátorítsuk, például így: Tudom, hogy valós dolgokon mész keresztül, de nem kell, hogy ezek miatt rosszul érezd magad.
Tönkreteszel mindenkit!
Egy depressziósnak már csak az hiányzik, hogy hibáztassuk! Ez egy igazi öngól! A súlyos pszichés beteg ugyanúgy szeretetre és támogatásra vágyik, mint egy egészséges. Egy egyszerű mondattal segíthet: Itt vagyok neked!
Ez egy gyönyörű nap
