Aktuális

A legnagyobb magyar: Mindig nekem kellett szedni a meggyet

L. B.

Létrehozva: 2017.02.22.

Mindig első volt a tornasorban, de legtöbbször meggyűlt a baja a magasságával. A 220 centis Grósz László – híven a nevéhez – az ország legnagyobb embere. – Hosszú időbe telt, amíg megtanultam együtt élni vele. Már általános iskolában jóval nagyobb voltam a többieknél, az egyik nyáron hét centit is nőttem. Nagyon frusztrált a dolog, a gátlásomat humorral próbáltam ellensúlyozni, mondhatni, az osztály bohóca voltam – elevenítette fel a Borsnak László, aki az osztályfotózásokon rendszerint a földön foglalt helyet, miközben társai egy padon.

Bevallása szerint sokkal több hátránya van nem mindennapi magasságának, mint előnye. Sokszor meggyűlt a baja például a normál emberekre tervezett közlekedési eszközökkel, és a hotelágyakról is lelóg a lába. – Engem mindig fényképeznek. Néhány éve Torontóban a kínai turisták a helyi látványosságok helyett inkább velem pózoltak. Gyerekként nekem kellett szedni a meggyet, a karácsonyi ajándékot pedig mindig alacsony helyre dugták a szü­leim, ahol sosem találtam meg – sorolja kissé kesernyés humorral a 47 éves férfi, aki élete során számos sportággal próbálkozott, de egy súlyos térdsérülés miatt abba kellett őket hagynia.

– Kosaraztam, birkóztam, vízilabdáztam, és vívtam is. A sérülésem után elkeseredtem, de Isten segítségével sikerült túltenni magam rajta. A megtérésem óta sokkal pozitívabban látom a világot. A jelenlegi munkámért pedig valósággal ra­jongok – közölte az óriás, aki egy pá­linka reklámarca is. Emiatt járja az országot, így több ha­zai hírességgel is összefutott már. – A közeljövőben, úgy néz ki, még egy amerikai reklámfilm-forgatásra is elutazom – mesélte. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek