Aktuális

Nagymama állítja: elküldték az orvosok a sziámi ikrek anyukáját

kbv

Létrehozva: 2017.03.03.

Laura és Patrícia egy törzzsel, egy gerinccel, két lábbal, karral és fejjel, két szívvel egy szívburokban  és egy élethez elegendő, azaz öt tüdőlebennyel jött világra.

Forrás: Thinkstock

Megtört, aprócska asszony ül a kistelepülés takaros házának fűtetlen konyhájában, lehajtott fejjel. Lassan, halkan és alig érthetően beszél. Fejében cikáznak a gondolatok. Zavartsága érthető: hétfőn vesztette el kisunokáit. A Budapesten született sziámi ikrek, Laura és Patrícia mindössze két órát élhettek. Senki sem látta őket a családból. Az asszony kéri, nevét ne írjuk le, de látszik, szívesen mesél tragédiájukról. Nem szeretné ugyanis, hogy a lányát támadások érjék. Azt már rögtön az elején elismeri, igaz, hogy a 22 éves lány nem járt terhesgondozásra. De koránt sem felelőtlenségből – állítja a nagymama.

– A lányom és a párja két és fél éve vannak együtt. Egy kis házban élnek, amit a fiú szülei hagytak rájuk. Amikor megtudtuk, hogy babát vár, nem feltétlenül örültem, de nem azért, mert fiatal. Leérettségizett, dolgozott, de kirúgták, azóta nem talált állást. A nagyszüleit gondozta, mindennap bevásárolt nekik, segített a ház körül. A nagypapája azóta egyébként meghalt, a búcsúztatóján sem tudott részt venni – kezdi az asszony, aki azt is elárulta, hogy munka híján a kismamának nem volt társadalombiztosítása.

– Szeretett volna terhesgondozásra járni, háromszor is volt orvosnál, de mindig elküldték. A 26. héten én is vele mentem, bevallom, hisztiztem, végül végre megvizsgálta egy orvos. Bementem vele a vizsgálóba. Három gyerekem van, az ultrahangon már én is egyből láttam, hogy nagy baj van. Na­gyon nagy – tördelte a kezét a nagymama, aki elmesélte, ekkor őrült kapkodás vette kezdetét, egymásnak adták a kilincset az orvosok. Hamar elmondták, hogy mi a baj, s arra is felkészítették a családot, a kislányok életképtelenül fognak világra jönni. Úgy fogalmaztak: állapotuk az élettel összeegyeztethetetlen. Semmi esély a megmentésükre. Számtalan vizsgálat után végül Budapestre szállították, hogy a legsúlyosabb eseteket is ellátó intézményben ápolhassák.

– Egyébként valamiért azt hittem, hogy fiú lesz. Örültem volna a kislányoknak nagyon. Egy lány és két fiú után én még egy kislányt akartam. Ha  annak idején születik még egy kislányom, Laurának nevezem el. Ezért választotta egyiküknek a Laura nevet. Nekünk ők két kicsi, hiszen két szívük volt és dobogott egy picit... – mondta elcsukló hangon a nagymama.

Laura és Patrícia egy törzzsel, egy gerinccel, két lábbal, karral és fejjel, két szívvel egy szívburokban, és egy kisbabára való, azaz öt tüdőlebennyel jött világra. A kismama családjában egyébként az egészséges ikerszülés nem ritka: édesanyja testvérei és az egyik testvér gyermekei is ikrek.

– A lányom azt kérte, a gerinc­érzéstelenítés helyett inkább altassák el a műtéthez. Nem látta a lányokat, mi sem láttuk. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy mikor temethetjük el őket, hiszen az anyakönyvezésük sem egyszerű – mondta a nagymama, aki egyébként senkit nem hibáztat az ügyben. Senkitől nem szeretne kártérítést, se pereskedést, mielőbb lezárná életüknek ezt a tragikus időszakát.

El kellett volna látni

Az általunk megkérdezett egyészségügyi szakjogász szerint az egészségügyi törvény alapján beteget, ebben az esetben a kismamát akkor is el kell látni, ha jogviszonya rendezetlen, vagyis nincs munkahelye. Ezzel egy időben pedig fel kell hívni a beteg figyelmét arra is, hogy rendezze a jogviszonyát, és pénzt sem kérhetnek senkitől az ellátásáért, amennyiben az indokolt és szükséges. A végkifejleten azonban az sem változtatott volna, ha a terhesség legelején látja az orvos a kismamát, a sziámi ikrek akkor is menthetetlenek lettek volna.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek