Aktuális

BKV-sztrájk: szinte biztos, hogy nem lesz munkabeszüntetés

MTI

Létrehozva: 2017.04.11.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke szerint "99,9 százalék", hogy "stimmelnek" majd a számok a BKV írásos béremelési javaslatában, és a szakszervezetek lefújják a sztrájkkészültséget.

A szakszervezeti vezetőt arról kérdezték az M1 aktuális csatornán kedden, hogy Tarlós István főpolgármester vasárnap az Echo Tv-ben azt mondta, nagyon komoly esélyt lát a megegyezésre a BKV-nál a béremelésről, visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatott tettek a két meghatározó érdekképviseletnek.

Gulyás Attila közölte: szerdán kapják meg írásban a béremelési ajánlatot. Meg kell nézni, hogy "számszakilag" stimmel-e, mivel körülbelül 500 millió forintot jelent egy százaléknyi béremelés a BKV-nál, ezért a 10+5 százalék valamivel több mint 7 milliárd forint lenne, ekkora összegnek kell szerepelnie a papíron - fogalmazott.

Hangsúlyozta: hároméves megállapodásban összesen 30+5 százalék emelést kértek, egy évre 10+5 százalékot kaphatnak; "évek óta nem fordult elő", hogy az elvárások és a végeredmény ilyen közel legyen.

Jelezte, a plusz öt százalék bérfelzárkóztatás, amelynek elosztásából "vita lesz" a szakszervezetek és a munkáltató között, hogy igazságosan történjen. Arra a kérdésre, hogy milyen munkakörökben keresnek a legkevesebbet, példaként említette, hogy a metrónál dolgozó diszpécserek húsz év munkaviszony után 130-140 ezer forintot kapnak.

A szakszervezet elnöke kitért arra is, hogy ötszáz fős létszámhiány van a cégnél. A forgalom biztonsága emiatt nincs veszélyben - tette hozzá Gulyás Attila, elmondta ugyanakkor, hogy a túlórakeretek nyárra kimerülnek, ezért elképzelhető, hogy korlátozásokat kell majd bevezetni.

A VTDSZSZ és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) március 31-én jelentette be, hogy április 18-ától háromnapos, 24-étől pedig ötnapos sztrájkot tart, mert a kollektív munkaügyi vitában nem tudtak megállapodni a bérek hosszú távú rendezéséről. A BKV akkor úgy foglalt állást, hogy szeretnék megoldani a bérfeszültségeket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek