Aktuális

Évi 67 millió jár a MÁV vezérének

Bors

Létrehozva: 2017.04.07.

<p>Ötször többet kap miniszterénél Dávid Ilona.</p>

Forrás: MTI

Ötször annyit, mintegy 5,6 millió forintot keres Dávid Ilona a MÁV elnök-vezérigazgatójaként, mint felettese, Seszták Miklós fejlesztési miniszter. A menedzsert nemrég választották meg az ország legbefolyásosabb üzletasszonyává.

Dávid Ilona egyike azon kevés állami cégvezetőnek, aki túlélte az egykori barátok és szövetségesek, Orbán Viktor kormányfő és Simicska Lajos üzletember között, 2015-ben kirobbant háborút. Dávid 2012 óta vezeti a magyar vasúttársaságot, ám őt még Németh Sándorné korábbi fejlesztési miniszter nevezte ki, akit Simicska Lajos emberének tartottak. 2015-ben ráadásul a Bors kiderítette, hogy Dávid jóval többet – akkor havi 2,7 millió forintot – keres, mint az állami bérplafon (akkor kétmilliós) összege. 

Sőt: tavaly eltörölték a bér-plafont, így azóta Dávid havi öt- milliós alapbért kap, amire további juttatások is rakódnak. Ráadásul a menedzser a részben állami tulajdonú GYSEV Zrt. igazgatósági elnökeként további havi 1990 eurót (617 ezer Ft.) vihet haza. Így mintegy 5,6 milliós fizetésével Dávid a legjobban fizetett állami vezető, miközben a MÁV-ot felügyelő Seszták Miklós miniszter csak havi 1,1 milliót keres. Még Matolcsy Györgynél, a Magyar Nemzeti Bank elnökénél is többet kap az üzletasszony: Matolcsy fizetését tavaly emelték ötmillió forintra.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek