Aktuális

Levágták a kislány egyik fejét az orvosok

Bors

Létrehozva: 2017.05.03.

<p>Ezzel tudták csak megmenteni az újszülött életét.</p>

Meglehetősen durva dolgokat kellett átélnie egy indiai családnak áprilisban. A hónap végén született meg ugyanis kislányuk, aki azonban két fejjel jött a világra. Az orvosokat is sokkolta, hogy a második fej a lány mellkasából nőtt ki.

A kifejlődött fej azonban veszélyeztette az egyelőre névtelen gyerek életben maradását, így az orvosok az eltávolítása mellett döntöttek. – Bonyolult esettel álltunk szemben, ugyanis a sziámi ikreknek közösek voltak az erei, illetve a szívük és a májuk is, emiatt a vérellátásuk nehézkesen működött – nyilatkozta Pravin Mathur, a négy órán át tartó operációt végző szakember.

A szülők egyébként jártak ultrahangos vizsgálaton és tudták, hogy ikreik fognak születni, azt azonban nekik sem jelezte senki, hogy sziámi ikrek lesznek. Őket is ledöbbentette a kisded látványa, s attól tartottak, hogy az újszülött nem is éli túl a műtétet.

A beavatkozás végül sikerrel járt, a baba azóta már enni is kapott az anyjától – írta meg a Metro. A kórház végül semmilyen extra költséget nem számolt fel a családnak a problémák miatt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek