Aktuális

Lufipostát kaptak az ifjú házasok

R. K.

Létrehozva: 2017.05.28.

Forrás: Zákány Gergő

Nagyszerű ötlettel dobta fel az esküvőjét egy nemrégiben összeházasodott budapesti pár. Orsi és férje, Laci úgy döntött, hogy némi meglepetéssel készül a körülbelül öt­ven­fős násznép számára.

– A XI. kerületben, egy Budaörsi út melletti hotelben tartottuk a lakodalmunkat. Interneten olvasott ötlet alapján azt találtuk ki, hogy készítünk egy lufipostát – mesélte a Borsnak a 39 éves férj. 

– Mindenkinek egy-egy megcímzett és felbélyegzett képeslapot adtunk, amelyeknek a hátoldalára ráírhattak egy olyan felajánlást, amelyet aztán a jövőben behajthatunk rajtuk. Persze nyilván csak akkor, ha valaki megtalálja, és visszapostázza nekünk. A képeslapokat a lufikhoz kötötte mindenki, majd egyszerre engedtük a magasba – mesélte. A szívük mé­lyén bíztak benne, hogy visszatalál né­hány, de azon sem lepődtek volna meg, ha egyet se küldenek vissza. Né­hány nappal az esküvő után azonban máris megérkezett az első.

– Mint egy kisgyerek, úgy örültünk neki. Az ismeretlen feladó rá­adá­sul borítékba is rakta a képeslapot, és egy levelet is írt mellé. Ebből kiderült: Szentendrén találta meg a lufit, amely egy bokorban landolt. A felajánlás egyébként egy közös ismerősé volt, aki egy kisbuszos túrát ígért nekünk – mondta Laci. – Eddig öt képeslapot küldtek vissza. Az egyik lufi egészen Csengődig szállt, amely több mint kilencven kilométerre van. Feleségem nagynénje és családja Franciaországba invitált minket, míg apósom felajánlotta, hogy tízszer lenyírja a füvet a telkünkön – örvendezett a férj.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek