Aktuális

Az áramlopási ügybe keveredett Kozso teljesen kiborította Hozsót

Bors

Létrehozva: 2017.06.23.

A Blikk pénteki számában megszólaltatja a Kozmix egykori tagját, Horváth Zsoltot, aki üzlettársa volt az áramlopási ügybe keveredett Kozso, azaz Kocsor Zsoltnak abban a fővárosi teázóban, amely kapcsán a rendőrség hónapok óta nyomoz. Hozsó szerint mindent megtett, hogy segítsen a bajba jutott zenészen és vendéglátóhelyén, ám elmondása szerint erre semmi esély nem mutatkozott, így végül egy jelentős összeget elbukva kellett belátnia, hogy nem segíthet.

– Fél évig vittem együtt a helyet Kozsóval, akinek papíron semmi köze nem volt a helyhez, mások kezében volt, mégis mindent vele kellett egyeztetni. Folyamatos viták, nézeteltérések voltak, egyszerűen idegileg nem bírtam tovább, és úgy döntöttem, hogy a nyugalmam és az egészségem fontosabb, mint a teaház, úgyhogy kiszálltam az egészből - mondta Hozsó a lapnak.

Aztán a zenész egyre másra szembesült a problémákkal, amelyeknek a csúcsa volt az áramlopási ügy, amelyben Hozsó nem érintett, csak Kozsó.

– Amikor hívtam Kozsót telefonon, hogy mégis mi van, vagy nem vette fel, vagy nem mondott semmit. Ez jellemző volt rá. Ha megbeszéltünk valamit, hogy mi történjen, két perc múlva már mást akart, variált állandóan és ez egy nap alatt ezerszer megváltozott. Nem lehetett rá számítani, nem volt megbízható. Nem akarom bántani, de azt gondolom, hogy ő emberileg elviselhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy sosem lehetett tudni, hogy kinek a nevén van a teaház, idegőrlő volt. Többet nem szeretnék mondani, mert az üzlettársam még mindig perben áll Kozsóval – zárta szavait Hozsó.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek