Aktuális

Meleg kormányfők a befutók Európában

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.06.19.

Forrás: Reuters

Egyre több európai vezető politikus vállalja nyilvánosan, hogy meleg. A kontinens homoszexuális kormányfőinek sorába most Ana Brnabic csatlakozhat, aki Szerbia első női, és egyben leszbikus miniszterelnöke lehet. A posztra Aleksandar Vusic szerb államfő jelölte a jelenleg közigazgatási mi­niszterként dolgozó politikust, de még nem biztos, hogy a parlamenti többséget is megszerzi megválasztásához. Rá­adásul Szerbiában nem túl nagy a társadalom toleranciája: az utóbbi években ugyan már békésen megtarthatják a Meleg Büszkeség Napján belgrádi felvonulásukat a szerb melegek, de korábban többször betiltották vagy erőszakkal szétverték azt.

A mélyen katolikus, konzervatív Írországban a múlt héten választották miniszterelnökké a szintén vállaltan meleg, indiai származású politikust, Leo Varadkart. 

Luxemburg miniszterelnöke, Xavier Bettel két éve házasodott össze azonos nemű kedvesével.

Izland volt női mi­niszterelnöke, Jóhanna Siguroardóttir, illetve Bel­gium 2014-ben leköszönt kormányfője, Elio Di Rupo is már nyíltan vállalta szexuális identitását.

Így tett Németország volt külügyminisztere, Guido Westerwelle, valamint Berlin főpolgármestere, Klaus Wowereit is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek