Aktuális

Riasztópisztollyal rabolt ki egy férfi négy dohányboltot

Bors

Létrehozva: 2017.06.08.

Fél éven belül négy budapesti dohányboltot rabolt ki fegyverrel egy férfi, aki ellen vádat emeltek - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a 32 éves férfi 2016 márciusa és szeptembere között három XXI. kerületi és egy XXII. kerületi dohányboltot rabolt ki valódi fegyvernek látszó riasztópisztolyával. A férfi mindig eltakarta az arcát, a fejére kapucnit, a kezére kesztyűt húzott.

A vádlott a dohányboltokban a pisztollyal megfenyegette az eladókat, és a kasszában lévő pénz átadását követelte tőlük. Volt olyan sértett, akinek a fegyvert közvetlenül a homlokához tartotta.
A vádlott mintegy 860 ezer forintot szerzett így.

A trafikrablások mellett a férfi augusztusban egy XXI. kerületi postahivatalból is megkísérelt fegyverrel pénzt szerezni. Kora délután megjelent a postánál, és még az üzlet előtt eltakarta az arcát egy sállal, a fejére pedig sapkát húzott, ami a posta egyik alkalmazottjának gyanús lett. A nő ezért egy munkatársával az ajtóhoz szaladt, hogy azt bezárja, amikor azonban ezt a vádlott meglátta, ő is az ajtóhoz futott, elővette a pisztolyát és az ajtórésbe tette. Az üzlet dolgozóinak sikerült megakadályozniuk, hogy a vádlott bejusson, így a férfi végül elmenekült a helyszínről.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntette, illetve annak kísérlete miatt emelt vádat. Ebben az esetben - a visszaeső elkövetőre és a halmazatra tekintettel - az ezek miatt kiszabható szabadságvesztés felső határa a 20 évet is meghaladhatja - áll a közleményben.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek