Aktuális

Kennedy-akták: búvárruhával ölték volna meg Fidel Castrót

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.10.27.

Forrás: Getty Images

Mérgezett búvárruhával tervezte eltenni láb alól Fidel Castro kubai elnököt az amerikai titkosszolgálat, a CIA. Ez is kiderül egyebek közt abból a 2891, eddig titkosított „Kennedy-dokumentumból”, amit magyar idő szerint péntekre virradó éjjel hozott nyilvánosságra az amerikai kormány.

Mintegy háromszáz feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos marad a Kennedy-aktákból. Ezeket az elkövetkező 180 napban alaposan át fogják vizsgálni, és csak ezt követően teszik őket hozzáférhetővé az interneten – szerkesztett formában. Ennek hátterében a titkosszolgálatnak kérése van: nem szeretnék veszélyeztetni a CIA és az FBI még életben lévő munkatársait és informátorait.

Az internetre feltöltött aktákból kiderül például, hogy az amerikai elnök gyilkosa, Lee Harvey Oswald – aki oroszul is tudott – hetekkel a dallasi merénylet előtt Mexikóvárosban járt a kubai konzulátuson és a szovjet követségen. Egy Kosztyikov nevű szovjet ügynökkel is találkozott, aki a KGB 13-as részlegének dolgozott, amelyhez a merényletek tartoztak.

Áttételesen kapcsolódik a Kennedy-gyilkossághoz, de nagyon izgalmas, hogy a CIA is merényleteket tervezett több „ellenséges állam” vezetője ellen. Fidel Castro kubai államfő meggyilkolására egészen bizarr elgondolásokat is kidolgoztak. Például, hogy mérgező anyagokkal (gombával, bacilussal) tegyék halálossá Castro búvárruháját, ugyanis imádott merülni. Egy másik elképzelés szerint egy látványos kagylóba tettek volna robbanóanyagot a kedvenc merülőhelyén. Ez akkor lépett volna működésbe, ha Fidel felnyitja. De kiderült: nincs olyan kagyló a Karib-tengerben, ami elég nagy ahhoz, hogy elegendő mennyiségű robbanóanyag férjen el benne. Emellett egyfajta bioháborún is gondolkodtak Kuba ellen: hogyan lehetne biológiai eszközökkel terméskieséseket előidézni az országban.

Kennedy halála 

John F. Kennedy repülőgépe 1963. november 22-én dél körül landolt Dallasban. Fél egykor fordult a lépésben haladó elnöki kocsikonvoj az Elm utcára. A nyitott autóban a feleségével és a texasi kormányzóval együtt utazó Kennedyt ekkor érték a halálos lövések, amiket egy raktárépületből adtak le.

A tettest, Lee Harvey Oswaldot vagy őrült magányos merénylőnek, vagy a szovjetek és a kubaiak által megbízott bérgyilkosnak tartják – ez utóbbi elméletet erősítik a nyilvánosságra hozott dokumentumok. Az őrizetbe vett Oswalddal két nappal később Jack Ruby végzett, amire az akták szerint előre figyelmeztette a rendőrséget az FBI.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek