Aktuális

Mészárlás a templomban: Harctéren bekattant exkatona gyilkolt

L. B.

Létrehozva: 2017.11.06.

Forrás: Reuters

Istentisztelet közben gyilkolt meg 26 embert, 30-at pedig megsebesített Devin Kelley vasárnap délben, a dél-texasi Sutherland Springs templomában. A 26 éves ámokfutó már az épület előtt lövöldözni kezdett, s odabent is folytatta a gyilkolást. Egy helybéli lakos lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj, a férfi ugyanis – miután lövéseket hallott – fegyvert ragadt, átszaladt a templomba, fegyverét az ámokfutóra fogta, aki emiatt menekülni kezdett.

A kiérkező rendőrök üldözőbe vették és nagyjából tíz kilométerre a várostól utolérték. Ekkora azonban már főbe lőtte magát. Kelley katona volt és úgynevezett poszttraumás stresszben szenvedett. Az indítékairól nem tudni pontosat, de feltehetően összefüggésben van a mentális betegségével. Korábban az amerikai légierő tagja volt, 2012-ben hadbíróság elé állították, mert rátámadt a feleségére és a gyermekére. Ezt követően lefokozták, majd később elbocsátották a légierőtől. A halottak között ötéves és hetvenkét éves áldozat is van, életét vesztette egy várandós asszony és a lelkipásztor tizennégy esztendős lánya is.

Szorongató emlékképek

A poszttraumás stressz szindróma gyakran alakul ki olyan katonáknál, akik valamilyen megrázkódtatáson, vagy életveszélyes szituáción estek át missziójuk során.

– Fegyverrel az oldalukon úgy érzik, hogy presztízsük és hatalmuk van. Ez az állapot megszűnik, amikor hazatérnek, s ezt azt akár megalázónak is érezhetik. Gyakori még, hogy bevillanó emlékképek befolyásolják a viselkedésüket. Ilyenkor nem a valós környezetet észlelik, abba az állapotba kerülnek vissza, amikor a trauma érte őket – mondta lapunknak egy szakpszichológus. Hazánkban bizonyíthatóan nem volt még erre extrém példa. A tünet legtöbbször a szorongásban kimerül.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek