Aktuális

Óriáspéniszt rajzolt az égre a pilóta - videó

Bors

Létrehozva: 2017.11.19.

A karrierje szempontjából öngyilkos, ám mégis rendkívül humoros attrakcióval állt elő az amerikai haditengerészet egyik pilótája – írja a Daily Mail a KREM.com nyomán. A meg nem nevezett repülős arra vállalkozott, hogy miután a gépével a magasba emelkedik, az elfüstölt üzemanyag segítségével egy óriási férfi nemi szervet rajzol, vagy ha úgy tetszik, mintáz az égen.

Tette mindezt Washington állam felett, ahol a nem mindennapi mutatvány igencsak megosztotta a helyieket. A közösségi oldalak bejegyzései alapján egyeseknek mindez rendkívül bejött, de voltak olyanok is, akik alaposan felháborodtak az odafent látottakon. Egy édesanya például arról írt, hogy kínos helyzetbe került, mondván, nem igazán tudta megmagyarázni a gyerekének, hogy mi is látható az égbolton.

A pilóta humorosnak tűnő ötletét az amerikai tengerészgyalogság vezetői már kevésbé értékelték. Úgy nyilatkoztak: mindenkitől elnézést kérnek, és teljes mértékben elítélik a történteket, az illető pedig nagy valószínűséggel elköszönhet a hadseregben betöltött állásától.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek