Aktuális

Hazakísérő telefonnal ad biztonságot Maren

Bors

Létrehozva: 2018.01.23.

Forrás: Thinkstock

Szexuális bűncselekmények sokaságát követik el magányosan sétáló nők ellen, ez a szomorú tény adott ötletet Molnár-Csiki Marennek egyedi szolgáltatása, a Hazakísérő telefon beindítására. Berlinben már működik egy hasonló telefonszolgáltatás, Magyarországon ez az első ilyen kezdeményezés. Marent minden pénteken és szombaton 11 és hajnal 4 óra között lehet tárcsázni, ő pedig addig beszélget a telefonálóval, amíg az haza nem ér. Maren vallja: senkinek sem szabad egyedül hazaindulni.

Egy támadás egy életre nyomot hagy az emberben, azután már semmi sem lesz ugyanolyan. Egyfajta magabiztosságot ad, ha útközben a nők legalább beszélhetnek valakivel telefonon. Azt szeretném, ha senki sem félne, hanem jól érezné magát – mondta a Borsnak Molnár-Csiki Maren, a Hazakísérő telefon elindítója.

Az ötletgazda ígéri: ha már bajban van valaki, azonnal hívja a rendőrséget, vagy a segélyhívót. Ehhez a Hazakísérő telefonokon kívül még plusz két készülék áll rendelkezésére. Nem zavarja, hogy éjszakáznia kell. Persze ha égnének a vonalak, akkor már szüksége lesz egy önkéntes segítőre. Egyébként ez a hosszú távú célja is: szeretné, ha országszerte lennének ügyeletesei. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek