Aktuális

Képregényben irtják a zombikat Babitsék

P. J.

Létrehozva: 2018.01.11.

Végy egy grafikus-énekest, hat-hét koszorús költőt, és élőholtakat, ízlés szerint. Hogy mi sül ki ebből? Sikerkönyv, mi más...

Forrás: Wikipedia

A történet ott kezdődik, hogy a New York Kávéházba Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és a hullarészeg Ady Endre ép­pen Babits Mihály születésnapját ünnepelik. Az irodalom nagyjai iszogatnak, heccelik egymást (például Adyt a szifilisszel, Kosztolányit pedig a disszociatív személyiségzavarával), amikor is elszabadul a po­kol, és zombik árasztják el a helyiséget. A folytatás nyilvánvaló, a múlt század eleji legendás folyóirat, a Nyugat írói és szerkesztői őrült mészárlásba kezdenek. A furcsa, sokszor sokkoló, sokszor viszont elképesztően vicces könyv Csepella Olivér keze munkáját dicséri, igaz, nem készült gyorsan. A fiatal grafikus, és egyben énekes 2014 végén indította el közösségi finanszírozású projektjét, 1102 ember közel hétmillió forintot adott össze azért, hogy elkészülhessen a Nyugat+Zombik.

Korszakot teremtett a Nyugat

A Nyugat a 20. századi magyar irodalom legmeghatározóbb folyóirata volt 1908 és 1941 között. A ki­advány híven tükrözte korának értékrendjét, és a magyar irodalmat a nyugat-európai irodalom szintjére emelte. Alkotói olyan kiemelkedő alakok voltak, mint Csáth Géza, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Karinthy Frigyes vagy Ady Endre, akik ma már állandó tananyagként és érettségi tételként szerepelnek az iskolákban.

– Az ötlet még gimnáziumban fogalmazódott meg bennem. Sok lehetőséget rejt magában az az elképzelés, hogy a nyugatosokat és a zombikat összeeresztettem. A két fél nagyon nagy ellentétben áll. A zombiknak megvan a háttérjelentése a 70-es évek óta, a nyugatosok pedig a társadalom értelmiségi rétegét mutatják be. Ők találkoztak anno azzal a problémával, hogyan kell a háborúra reagálni egy költőnek. Ez sokuknak meg is változtatta az alkotási szempontjait és stílusukat. Részben ebből indultam ki a képregényben, hogy melyik költő hogyan reagálna egy ilyen káoszban, azonkívül, hogy még sokféle idétlenséget pakoltam bele abba a 260 oldalba – árulta el a Borsnak Olivér, aki a történet során az összes alkotót a szívébe zárta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek