Aktuális

Magyar rabszolga Angliában: hat évig tartották fogva a padláson

B. B.

Létrehozva: 2018.01.10.

Embertelen körülmények között tartottak fogva egy idős magyar férfit Ang­liá­ban élő magyarok. A rabszolgákat dolgoztató bandának több foglya volt, őket most titkos menedékhelyen bujtatják.

Mondhatni még állatokat is jobb körülmények között tartanak, mint azt az ötvenes éveiben járó magyar férfit, akit az angliai Oldham egyik házának padlásán találtak meg a rendőrök. A férfi rabszolgasorban, fogolyként élt a Manchesterhez közeli városban: őt és több sorstársát is egész nap egy élelmiszer-feldolgozó üzemben dolgoztatták fizetés nélkül, méghozzá brutális módon: reggeltől estig fémet kellett gyűjteniük. A végkimerülésig tartó munka után fogvatartói érte mentek, egy furgonba rakták, és azzal vitték haza padlásszobai cellájába. Ki tudja, hogy mennyi ideig folyik a kegyetlen kizsákmányolás, ha egy, a modernkori rabszolgatartással foglalkozó speciális rendőrségi egység tagjainak nem tűnik fel a férfi egyik 66 éves sorstársa. Az egység tagjainak gyanús lett, hogy az illetőt egy sötét furgonnal mindennap az üzemhez viszik, majd megadott időben érte is mennek. Az egység ezért alapos nyomozás után rajtaütött a négytagú bandán. Kiderült, hogy kizsákmányolói nem helyiek, hanem kint élő magyarok, akik egy kiterjedtebb bűnszervezet tagjai. A szervezet több sejtjét Anglia-szerte felszámolták már.

– A vizsgálat korai szakaszában vagyunk, eddig két áldozatot találtunk, akik közül az egyik azt vallotta, hogy jelentős ideig fogva tartották – mondta a helyi Manchester Evening Newsnak a vezető nyomozó, Plimmer. – A rendőrség a bevándorlásiak­kal együtt letartóztatta a gyanúsítottakat, most bizonyítékokat gyűjtünk – mondta. A két áldozatot a helyi munkaügyi hatóság biztonságba helyezte. Fogvatartóikat kihallgatták, majd elengedték, az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek