Aktuális

Napok alatt vált mozgásképtelenné Adrienn, de mára legyőzte a bénító kórt

Létrehozva: 2018.01.28.

A furcsa bizsergés brutális fájdalommá erősödött, majd néhány nap múlva már moccanni sem bírt a 28 éves Adrienn. Ő azonban nem adta meg magát.

Hihetetlen, de Cilárik Adrienn mára szinte teljesen maga mögött hagyott egy borzalmas betegséget, amely kis híján végzett vele. A most 32 éves szentendrei hölgy 2014 májusában egy edzést követően előbb csak bizsergést, majd komoly fájdalmat érzett deréktájt, és a lábaiban is.

– Aztán néhány nap leforgása alatt elvesztettem a járás- és a koordinációs képességem, arctól lefelé teljesen lebénultam. Szó szerint nem éreztem semmit. Kórházba kerültem, 28 éves koromban teljesen megváltozott az életem – idézte fel Adrienn a négy évvel ezelőtti eseményeket.

Az orvosok csak napokkal később diagnosztizálták a betegségét. Az ötnapos késlekedés miatt életveszélybe került, lélegeztetni kellett. Kiderült, hogy egy ritka autoimmun betegségben, úgynevezett Guillain-Barré szindrómában szenved.

– Átkerültem egy másik kórházba, ahol a kezeléseket biztosítani tudták számomra. Egy hónap kórházi lét után hat hónap rehabilitáció következett. Az állapotom hullámzott, ezért lekerültem egy kis időre a Pécsi Klinikára, ahol megerősítették, hogy csak lassan fogok felépülni. Újra meg kellett tanulnom beszélni, enni, valamint mozogni is. Az akarat­erőmnek köszönhető, hogy mostanra talpra álltam, és javult az állapotom – mondta elszántan Adrienn, aki azóta is bottal a kezében közlekedik. A hölgy nagy álma, hogy sikerüljön létrehoznia egy hazai alapítványt, amely a Guillain-Barré szindrómában szenvedő betegeket segíthetné.

Ritka betegség

A ritka, autoimmun betegség oka pontosan nem tisztázott, az esetek egy részében a betegség kezdete előtt néhány héttel gyomorrontásszerű tünetekkel járó fertőzés, illetve a légutakat érintő fertőzés zajlik.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek