Aktuális

30 éve nem tud mosolyogni egy ritka betegség miatt

Bors

Létrehozva: 2018.02.27.

Az 51 éves Cate Wallwork 30 évvel ezelőtt mosolygott utoljára - írja a Mirror. A nőt sokáig kezelték ugyanis már 3 évesen voltak tünetei, de azt akkor arcbénulásnak vélték a szakemberek. Bár lassan felépült a kezeléseknek hála, de 17 évesen újra kijött rajta a betegeség, de akkor már mindkét arcfele lebénult. Két évvel később találkozott egy olyan szakemberrel, aki rájött, nem arcbénulása van - az a kkor még - lánynak, hanem Melkersson-Rosenthal-szindrómája.

Minden alkalommal, mikor evett a szememből váladék folyt. Fájdalmas sebek és duzzanatok voltak az arcomon, nem tudtam mosolyogni sem. A nő azt is elmondta, hogy élete nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta magának megmagyarázni, miért történt vele ez. Volt, aki Quasimodónak hívta, ami biztosan nem tett jót a lelkének.

A nő azért állt elő a történetével, mert úgy véli, nagyon sok esetben jóval később tudja meg a páciens, hogy Melkersson-Rosenthal-szindrómája van, amely annak köszönhető, hogy az orvosok nem ismerik fel a betegséget és gyakran félrediagnosztizálják.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek